Frissen Zalából

2021.11.23. 16:39

Elkezdték felépíteni a zalaegerszegi Mária Magdolna Plébániatemplom új orgonáját

Kedden délelőtt kezdték el felépíteni a megyeszékhelyi Mária Magdolna Plébániatemplom új orgonáját, amelyet a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában készítettek, s több darabban hozták el Zalaegerszegre. A fa alkatrészek hétfőn, a sípok kedden délután érkeztek meg a templomba.

Arany Horváth Zsuzsa

Kedd délelőtt a helyszínen követte a munkálatokat Hajdók Judit orgonaművész, orgonatörténész is, aki az új hangszer hangtervezője. A pécsi orgonaépítők, Horváth Gergő és csapata a fa keretek, alkatrészek összeállítását kezdte meg. Láthattuk például a mechanikus típusú, 11-12 tonna súlyú, 2000 sípos – a legnagyobb 5 méter, a legkisebb 5 milliméter – hangszer velatúra ládáját, amelyben a fa traktúra szálak a pedáltól és a klaviatúrától a szelepeken, a szélládákon át a sípokhoz közvetítenek. Ennek megépítése kényes művelet, jelezte a cégnél két éve dolgozó Gergő, aki a többiekkel együtt néhány hétig Zalaegerszeg vendégszeretetét élvezi, amíg felépül az orgona.

Stróbel László atya, kanonok és Hajdók Judit orgonaművész, orgonatörténész, a hangszer hangképének tervezője, balra a ládákba csomagolt fém sípok, jobbra a klaviatúra asztala.
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

-A lányaimmal szeretnék visszajönni egy misére, hogy hallhassuk a hangját együtt – mondta Molnár István orgonaépítő, aki először jár Zalaegerszegen.

A nagytemplomban egyébként a II. világ­háború után pár évig harmóniumot, majd 1961-ig szerény orgonát működtettek. Akkor a zsinagógabeli, Angster orgonát építették be, amely 1998-ig, a freskó res­taurálásokig állt. Új, sípos orgona beszerzésére Stróbel László kanonok tett erőfeszítéseket már jó néhány éve, most a Mindszenty-program keretében, annak köszönhetően valósul meg, 165 millió forintból.

Molnár István, Turkály Kristóf, Horváth Gergő és Füzi István a karzaton építik az orgona keretét
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Hajdók Judit a zalaegerszegi polgármesteri hivataltól kapta a megbízást az új orgona tervezésére.

- Kutatván a plébánia orgonatörténeti múltját, kiderült, 1865-től a híres bécsi mester, Carl Hesse orgonája szolgálta a közösséget, a hangszer a második világháború alatt vált használhatatlanná. Így alakult ki bennem a koncepció, hogy a hangképben a Hesse-féle hangzás szülessen újjá, hiszen az hosszú időn át beivódott a templomfalakba, és a közösségi emlékezet mélyen őrzi. Hesse kiváló orgonaépítő volt, Zalában több kisebb orgonája is van, Hahóton, Gelsén és Kiskanizsán – mondta az orgonatörténész művész. – Az eredeti 26 regiszteres méretet a mai igényeknek megfelelően 38 regiszterre bővítettük, megszólaltatható lesz vele néhány speciális effekt is, mint például a csalogány, nagydob. A hangszer külső megjelenését a Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. tervezte. Az orgona a karzat közepén, az ablak előtt fog állni, így az ablak két szélén az orgonát ábrázoló Cimbal barokk freskók is érvényesülhetnek, és a napfény is bejut a térbe mögötte.

-Hat évvel ezelőtt sikerült elkezdeni a szervezést, a Magyar Városok Program keretében valósulhat meg az orgona, aminek a felhangzását régóta várjuk – mondta lapunknak Stróbel László atya, amikor délután megérkeztek a templom elé a fa és fém sípokat szállító teherautók.

A megépítés és a szintén precíz munkát igénylő intonálás, hangolás után, leghamarabb is 2 hónap múlva szólalhat meg résztvevők, hívek, érdeklődők előtt Hajdók Judit orgonaművész keze alatt. A felszentelést 2022 tavaszán, a húsvéti ünnepek táján ejtik meg, erre az alkalomra ismeretterjesztő füzet is készül róla, amelyet szintén Judit ír, szerkeszt.

 

Ezek is érdekelhetik