A lelkiismeret tisztasága kormányozta a két nagykanizsai festőművészt, Sass Brunner Erzsébetet és lányát, Brunner Erzsébetet

Ezt a kapcsolatot mutatja be a nagykanizsai Thúry György Múzeum – Magyar Plakát Házban nemrég megnyílt Rokonlelkek – Gandhi és a Brunnerek című kiállítás. A tárlat kurátora, Szmodics-Tugya Beáta történész- muzeológus a két művész Indiában készült, Gandhit és az egyszerű indiai embereket, az ottani mindennapokat bemutató festményeiből válogatott. Emellett egy kisebb kamarakiállítás is megtekinthető az emeleti kiállítótérben, amely az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ dokumentumaiból válogat „A szabadság szelleme” címmel.

Dr. Lázár Imre India-kutató, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ korábbi igazgatója a kiállítás ünnepélyes megnyitóján azt mondta: a Trianon utáni eltiport, feldarabolt, szétrabolt Magyarországon sok művész került alkotói válságba. Sass Brunner Erzsébet minden erejével, minden idegszálával az ebből a helyzetből való kitörés lehetőségeit kereste. Budapestre költözött, és 1926-ban egy könyv akadt a kezébe. Mahátma Gandhi válogatott írásai voltak ezek Baktay Ervin indológus fordításában. Ezekből Sass Brunner Erzsébet – akkori művésznevén Sassné Farkas Böske – egy másik világnézetet ismert meg, melyben a spiritualitás, az erkölcs játssza a főszerepet.

- A könyv arra inspirálta, hogy még mélyebben megismerje az indiai kultúrát, és elhatározta, hogy odamegy, abba az országba, ahol még mindig nagyra becsülik ezeket az értékeket – folytatta dr. Lázár Imre.

- Lányával Tagoréhoz, a Nobel- díjas indiai költőhöz indultak, de közben fejükben végig Gandhi sorai és az általa közvetített értékek jártak. Sass Brunner Erzsébet, illetve Brunner Erzsébet 1930-ban érkezett meg Indiába. Ekkor Gandhit még nem ismerték személyesen, de rokonszenveztek gondolkodásával, életmódjával és -szemléletével, azzal a végtelen egyszerűséggel, ahogy élt, és hogy minden erejével azon dolgozott, hogy a legszegényebb indiaiakat felemelje a porból, a kasztrendszerből fakadó kitaszítottságuknak pedig véget vessen. Már négy éve éltek az országban, amikor először találkozhatott egymással a két Erzsébet és Gandhi – ez idő alatt utóbbi már kétszer is megjárta a börtönt.

A találkozón rögtön megtalálták egymással a közös hangot, azt követően Mahátma többször is vendégül látta őket. Beletartoztak abba a szűk körbe, melynek tagjaival Gandhi megosztotta mindennapjait, gondjait. Akkor is vele lehettek, amikor dolgozott, s Brunner Erzsébet megfesthette a portréját, melyet Gandhi végül látható elégedettséggel szignózott. 1934- ben többször találkoztak, majd 1935-től három éven át a művészek a világban utazgattak, ekkor jutottak el Japánba, amit egy kiállítássorozat követett az Amerikai Egyesült Államokban. Aztán Anglia, illetve néhány hét erejéig Magyarország következett, s 1938-ban visszatértek Indiába, immár végleg.

A második világháború idején internálták őket, a Himalája fenséges csúcsai között éltek, s ez a világ annyira lenyűgözte a művészeket, hogy a háború után is Nainitalban maradtak. 1946- ban még egy rövid találkozásra sor kerülhetett Gandhival. 1948 januárjában a politikus elleni merénylet – mely a halálát hozta – nagyon megviselte a két Erzsébetet, olyan volt ez számukra, mintha lemenne a Nap, és soha többé nem jönne fel újra. Brunner Erzsébet ekkor, mintegy búcsúzóul, festett egy portrét Gandhiról. Sassné így írt Gandhiról nővérének: -Az első törvénysértése az volt, hogy felült arra a vonatra, mely egyedül a fehér embereket szállítja. És attól fogva mindig ott volt, ahol segíteni kellett. Sohse mást küldött, mindig maga állt az emberi jogok felküzdéséért a törvény elé. Elkövette azt, amiért igazságtalan ítéletet adtak. Tiszta élete, rendíthetetlen bátorsága, óriási tudása mindenütt győzött. Hiába ítélte el a bíró, ki elítélte, lett a legnagyobb híve.

- Másutt így fogalmazott: -A nap legnagyobb részét közvetlen mellette töltöttem, mi egyedülálló. Megfigyeltem mindent, minden mozdulatát, különböző tárgyalásai közben, mikor nem lehet titkolni egy szemrebbenést, egy ilyen figyelő előtt, mint én. S én csak anynyit mondhatok, a lelkiismeret tisztasága kormányozza annyi és olyan szeretettel, hogy ennek a leírása pláne képtelenség.- Dr. Lázár Imre beszédében úgy fogalmazott: Sass Brunner Erzsébetnek és Brunner Erzsébetnek a kiállításon látható képei arról mesélnek, milyen volt a művésznők kapcsolata Gandhival, az általuk keresett és megtalált út. S arról is: hogyan győzték le azt a roppant jeges űrt, ami ember és ember között van.

- Aki teheti, nézze meg ezeket a képeket, nézze meg, mit üzen a két művész a mának, majd nézzünk egymás szemébe, és találjuk meg az utat, lélektől lélekig – zárta mondandóját dr. Lázár Imre.