Frissen Zalából

2021.10.17. 11:00

Katonahősökre emlékeztek a kanizsai temetőben

Három, arany vitézségi éremmel kitüntetett katona emléktábláinak átadására került sor szombaton a városi központi temetőben.

Horváth-Balogh Attila

Fotó: A szerző

A Lehár 145 emlékév keretében, a város önkormányzata és a Szent György Lovagrend szervezésében, leszármazottak, családtagok jelenlétében, hagyományőrző katonák, huszárok és a vitézi rend, valamint a Magyar Honvédség képviselői részvételével zajlott a megemlékezés, mely során a résztvevők felkeresték a háborús katonai hőstettet végrehajtó, s az érmet azzal kiérdemlő egykori harcosok sírjait. Vitéz Hajmássi Lajos, vitéz Lasky Ferenc és vitéz Szakonyi Péter nyughelyeit a megemlékezés alkalmával Aigner Géza letenyei plébános megáldotta, majd mindegyiknél elhelyezték az emlékezés koszorúit. Az emléktáblák a katonák hőstetteiről tudósítanak. A megjelenteket a főszervező, a lovagrend tagja, Fülöp András köszöntötte vitéz Lasky Ferenc síremlékénél.

Fotó: A szerző

- Itt állunk most vitéz Lasky Ferenc törzsőrmester sírjánál, ide jöttünk elgondolkodni azon, hogy vajon mi végre is vagyunk a világban, mi a dolgunk, a feladatunk? – bocsátotta előre Fülöp András. – Marad-e utánunk olyan alkotás amit leszármazottaink büszkén örökölnek generációról generációra? Mi ma itt, Nagykanizsán, tanulunk. Visszahozunk a múlt homályából 3 vitézt. Tíz éve foglalkozunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködésben az első világháborúval, s ennek a munkának egy eleme, hogy az egyik legnagyobb kitüntetés, az arany vitézségi érem tulajdonosait kutatjuk – ennek során jutottunk el a 3 kanizsai vitézhez, életrajzi adataik pontosabb tanulmányozásához.

Fotó: A szerző

Fülöp András jelezte: az arany vitézségi érmet 1789-ben alapították és 1918-ig adományozták. A legmagasabb rangú kitüntetés volt, amit legénységi állományú, illetve tiszthelyettes katona megkaphatott. Az első világháborúban harcoló 3 millió magyar katona közül csupán 1568-an érdemelték ki.

Balogh László polgármester beszédében rámutatott: a magyarság hősei történelmünk kovászai, kultúránk őrzői, szívünk dobbanásai, akik élővé teszik mindazon erényeket és nemes tulajdonságokat, amelyekért érdemes élnünk.

A megemlékezésen beszédet mondott Kertész-Bakos Ferenc, Rigács (e Veszprém megyei településen született vitéz Hajmássi Lajos) polgármestere is, aki hangsúlyozta: napjainkban különösen fontos, hogy hiteles és valódi példaképeket mutassunk fel, aki elvezethetnek minket a morális igazsághoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában