Frissen Zalából

2021.10.04. 07:00

Értéket teremtettek Bázakerettyén

Tavaly a koronavírus-járvány és az egészségügyi veszélyhelyzet miatt elmaradt a szépkorúak köszöntése a dél-zalai településen, az előző évben pedig már az önkormányzati választások előtt megtartották az ünnepet, a község jelenlegi polgármestere, Csatlós Csilla így most szólhatott először a falu idős lakói előtt.

Gyuricza Ferenc

Az óvodások műsora a szépkorúak ünnepén Fotó: Gyuricza Ferenc

Az 1991. óta, azaz már 30 éve október elsején tartandó idősek világnapja alkalmából pénteken megtartott rendezvényen a polgármester elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy mindazt, amit elértünk az életünkben, nemcsak magunknak, hanem az előttünk járó generációk tagjainak – köztük szüleinknek és nagyszüleinknek – is köszönhetjük.

- Olyan értékeket teremtettek nekünk, amelyeket nagy felelősség őrizni és továbbvinni – folytatta Csatlós Csilla. – A sok évtizednyi tapasztalatuk olyan kincs, amelyből nap mint nap igyekszünk meríteni, és bölcsességüket jó célokra használni. A történeteik, az emlékeik adják az igazi színt nekünk a mesék között, amelyekből hitet, erőt és bátorságot meríthetünk.

Az óvodások műsora a szépkorúak ünnepén Fotó: Gyuricza Ferenc

Önök lesznek a példáink, s reméljük, egykor mi is elmondhatjuk, hogy ugyanolyan jól dolgoztunk, és önöktől tanulva mi is méltó jövőt adtunk az utánunk következő generációknak. A polgármester mindamellett arra is figyelmeztetett, hogy bár idősek napja csak egyszer van az esztendőben, törekednünk kell arra, hogy a szürke hétköznapokon is könnyebbé, szebbé tegyük a szépkorúak életét. A megvendégeléssel egybekötött rendezvényen műsort a helyi óvodások és általános iskolás tanulók, valamint a tófeji népdalkör tagjai adtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában