Frissen Zalából

2021.09.19. 16:00

Idén eddig 34 esetben mentett életet a szén-monoxid érzékelő Zalában

A színtelen és szagtalan gáz hazánkban is egyre több életet követel, pedig egy szén-monoxid érzékelővel elkerülhető lenne a tragédia.

zaol.hu

ZMKI

Zalában az idei évben eddig 64 helyszínen jelzett az érzékelő, melyből 34 esetben a tűzoltók meg is állapították a mérgező gáz jelenlétét. Ez is mutatja, hogy egy ilyen készülék ma már elengedhetetlenül fontos része a lakásoknak: számos esetben mentettek ember életeket.

A szén-monoxid nemcsak fűtési szezonban, hanem bármely évszakban veszélyt jelentenek a fűtőtestek beindításakor. A gáz belélegezve gátolja a szervezet oxigénellátását, Hányingert, fejfájást és rosszullétet okozhat, magas koncentrációban akár eszméletvesztést, halál is előfordulhat.

Zalában a tűzoltók idén eddig 34 esetben állapították meg a mérgező gáz jelenlétét. Fotó: ZMKI

A szén – monoxid mérgezés sok esetben elkerülhető lenne

Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelem szóvivője elmondása szerint mindenképp figyeljünk oda a következőkre:

- A nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők számára biztosítani kell a levegő-utánpótlást! A szellőzőnyílásokat semmi esetre se takarjuk le. Nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba, ajtókba! Amennyiben rendelkezik valaki érzékelővel, annak megszólalása esetén a lakást azonnal ki kell szellőztetni és el kell hagyni, valamint értesíteni kell a 112- es segélyhívó tárcsázásával a tűzoltókat – tájékoztat a szakember.

Ha az érzékelő megszólal, azonnal el kell hagyni a lakást. Fotó: ZMKI

Fontos megjegyezni, hogy érzékelőt csak megbízható forrásból szabad vásárolni és mindig ellenőrizni kell a működését. Bevizsgált érzékelőket találnak a www.katasztrofavedelem.hu oldalon is, ahol egyébként a nem ajánlott készülékek listáját is megtekinthetik.

A szén – monoxid érzékelő életeket ment!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában