Frissen Zalából

2021.09.08. 13:00

Elszármazottak találkoztak Bagodban

Zalaegerszegtől nyugatra volt egy kicsiny falu, Szentpál. Hajdan önálló település, ma Bagod része. Egyedülálló nevezetessége szépen felújított Árpád-kori körtemploma. Már csak pár lakója van, ennél sokkal többen vannak az innen elszármazottak. Nagy ünnepe volt a falurésznek szeptember 4-én: immár második alkalommal rendezték meg az elszármazottak találkozóját.

ZH

A programról Mázsa Ferenc számolt be lapunknak.

A falukereszttől a templomig vonultak a résztvevők
Fotó: Mázsa Ferenc

Kálmán Róbert, aki gyerekkorát töltötte itt, vállalta magára az összejövetel megszervezésének főbb feladatait, de segítői is akadtak szép számmal. 50-en jöttek el, a program a falu keresztjétől indult, ahol Farkas László bagodi plébános vezetésével imádkoztak a résztvevők, majd a felújított haranglábhoz vonultak. Imáikban megemlékeztek az itt élt elődökről. Harangszó kíséretében énekelve vonult a társaság a napfényes időben tovább a templomba, ahol szentmisén vettek részt.

A mise után bográcsos ebéddel várták a résztvevőket, akiket Sipos Ferenc, Bagod polgármestere köszöntött. Az ebéd után jó hangulatú, vidám társalgás következett az egykori falubeliek, rég nem látott ismerősök között. Megbeszélték, hogy ezután minden év szeptember első szombatján összegyűlnek, de a júniusi búcsú idején és mindenszentek alkalmával is szerveznek rövidebb programokat.

Ezek is érdekelhetik