Frissen Zalából

2021.08.31. 12:00

Szerényebb körülmények között rendezték meg Lendván a Bográcsfesztivált

A járványveszély miatti egészségügyi korlátozások következtében ezúttal szerényebb körülmények között rendezték meg a határon túli kisváros egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvényét, a Bográcsfesztivált. Szombaton 27 csapat tagjai mérkőztek meg a Bogrács mestere cím elnyeréséért.

Gyuricza Ferenc

A bográcsot Helena Majde keveri, mögötte Simona Bogataj (balról) és Luka Adamic Fotó: Gyuricza Ferenc

Ez a szám a korábbi százas nagyságrendhez képest valóban visszafogottabb, ám látogatóból így sem volt hiány. Ehhez a gasztronómiai élmények mellett a kísérőprogramok is hozzájárultak, a városháza előtti útszakaszon felállított színpadon a Skok és a Blue Planet zenekar játszott, míg a műsorvezetők folyamatos információáradattal igyekeztek rávilágítani a fesztivál hát­terére.

A bogrács – vagy ahogy a verseny résztvevői közül néhányan mondták: bográcsgulyás – egy sajátos szlovéniai, muravidéki egytálétel, amely a nálunk ismert pincepörkölthöz is hasonlítható. Háromféle hús (sertés, marha és vad), burgonya, valamint sokféle zöldség és ízlés szerint megválogatott fűszer kell hozzá.

A bográcsot Helena Majde keveri, mögötte Simona Bogataj (balról) és Luka Adamic Fotó: Gyuricza Ferenc

Az egyik titka abban rejlik, hogy a húsokat különböző ideig kell főzni, ezért először csak a felkockázott marhahús kerülhet az edénybe, majd miután az megpuhult, akkor adhatjuk hozzá előbb a vadat, s legvégül a sertést. A másik titok a hosszú elkészítési idő, ezért a lendvai verseny is alaposan elhúzódott, a csapatok az előkészületek után déli 12 órakor kezdhettek hozzá a főzéshez, s egészen öt óráig elbíbelődhettek a munkával.

A zsűri a lendvai Varis csapat által készített egytálételt találta a legízletesebbnek – így övék lett a Bogrács Mestere titulus is –, de összesen hat csapatot részesített arany elismerésben, átadva számukra az ezzel együtt járó Mesterbogrács címet is.

A legszebb főzőhely díját a Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete vehette át. Ugyan a Bográcsfesztivál véget ért, de szeptember 4-én újabb fontos esemény lesz a borosgazdák uzsonnájaként ismert étellel kapcsolatosan Lendván, minden eddiginél nagyobb, 1500 kilogrammos bográcsot terveznek elkészíteni, amivel a muravidéki város a Guinness Rekordok Könyvébe szeretne bekerülni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában