Frissen Zalából

2021.08.04. 17:30

Imatábor zajlik e héten három zalai helyszínen

Imatábor zajlik e héten három helyszínen, Galambokon, Homokkomáromban és Garaboncon

Horváth-Balogh Attila

Az oltárnál Antal Zsolt Benedek, a balján pedig Somogyi Imre a tegnapi szentmisén Fotó: Gergely Szilárd

A közel 60 résztvevős tábor középiskolás és egyetemista tagjai tegnap a 2019-ben felszentelt csapi Nagyboldogasszony- templomban vehettek részt szentmisén, melyet Somogyi Imre nagyrécsei plébános, Fejes János, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia káplánja, valamint a szomszéd faluból, Zalaújlakról indult, és nemrég felszentelt Antal Zsolt Benedek, a kaposvári Szent Kereszt Plébánia káplánja mutatott be.

Utóbbi egyébként „veterán” táborlakónak számít, aki lényegében ebben a közegben vált felnőtté és ez nagy szerepet játszott a pappá válásában is.

Az oltárnál Antal Zsolt Benedek, a balján pedig Somogyi Imre a tegnapi szentmisén Fotó: Gergely Szilárd

- Az imamozgalom, mely a mintát jelentette számunkra, Franciaországból indult – mondta Paulik Barnabás táborvezető. – A tábor gerincét azok az evangéliumi, szentírási szakaszok adják, melyeket minden évben a francia imatábor szervezői küldenek, ezzel is erősítve az egységet. Ezeket dolgozzuk fel különböző módszerekkel, s lényegében ez zajlott a mai szentmisén is.

A kis csoportokban végzett munka mellett természetesen jut idő a játékra és kikapcsolódásra is. Antal Zsolt Benedek felidézte: a Jézus Szíve Plébánia és az akkori plébános, Rumszauer Miklós kezdeményezte a tábort, melyet a plébánia Antióchia, illetve Magvető Közössége szervez az imatábor vezetőivel és a galamboki plébánia támogatásával. Az idei tábor szombaton zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában