Egykori köbtexesek találkoztak Zalaegerszegen

Akár csak két éve, ezúttal is benépesült a vorhotai szabad­időközpont, kora délutántól késő estig több mint száz volt köbtexes alkalmazott adott egymásnak találkozót. Pedig annak is 12. éve, hogy az akkor már olasz tulajdonban működő textilüzem leállította gépeit, és elbocsátotta utolsó 60 dolgozóját. Mondhatni, akkorra már „hozzászoktak” a leépítéshez, hiszen a gyáregység anno több mint 400 dolgozónak nyújtott biztos megélhetést, 400 szövőgépen folyamatosan ontották a szebbnél szebb szöveteket. Hatalmas zajban, párás, meleg, szövetporos levegőben kutya nehéz munka volt. A volt köbtexesek mégis mint életük legszebb éveiről beszélnek a gyárban töltött időről.

– Mondhatnánk, hogy azért, mert fiatalok voltunk, ami igaz is, azzal a kiegészítéssel, hogy maximálisan megbecsültek bennünket. Tetszett, hogy 16-18 évesen bíztak bennünk, három műszakban komoly gépeket működtettünk, érték került ki a kezünk közül. Fiatal korunkból fakadt a felhőtlen vidámság, a barátkozás is – fogalmazott Dormánné Babolcsai Éva, a találkozók egyik főszervezője.

– Összetartó társaság voltunk, számíthattunk egymásra. Ha valaki gyengélkedett, mondtuk neki: üljön le, s vittük a gépeit. Az éjszakai műszakban, ha valaki kidőlt, elmehetett aludni, a másik felügyelt a gépeire – tette hozzá a pogácsák, sütemények szortírozása közben Kovács Zoltánné, aki akkor még Horváth Editként 1970 augusztusában ment fel Kőbányára tanulni a szövő­szakmát. Több mint 40 évet sikerült összegyűjtenie a Köbtexnél, ugyanis a gépek mellett 3 műszakban dolgozó nők 4 évente kaptak egy-egy plusz­évet, ő 7 prémiumévet jussolt.

– A privatizáció megviselte a társaságot, a dolgozók felét elbocsátották, de aki maradt, az jól járt, mert többet kereshetett. Amennyire tartottunk az olasz vezetőtől, annyira normálisnak bizonyult. Eleinte szigorított a munkarenden, aztán vissza­zökkent minden a megszokott kerékvágásba – jegyezte meg Salamon Károlyné.

Harmath Ferencné 1965-ben kezdte Budapesten tanulni a szakmát, és már képzett szövőnőként került a zalaegerszegi üzembe, neki is összejött 44 év a nyugdíj előtt.

Persze nem csak a nők alkottak jó csapatot a zalaegerszegi Köbtexben. A találkozó eredeti ötletgazdái, Lutter Tibor és Boronyák Endre gépészként, művezetőként, technikusként dolgoztak, s második alkalommal is részt vettek a szervezésben, akárcsak Vad Ferenc, akinek a munkakönyvébe ugyan „csak” 1982-ben pecsételt be a Köbtex, de a vorhotai településrészi önkormányzat tagjaként oroszlánrészt vállalt a szervezésből.

A találkozón részt vett a gyáregység első igazgatója is.

– 25 évesen neveztek ki a gyáregység igazgatójának. Nem kérdezték, akarok-e vezető lenni. Nem jelentkeztem, nem túrtam ki senkit. Váratlanul ért a kinevezés, de igyekeztem megfelelni. Budapestről öreg mesterek, nyugdíjas szakik 4 évig segítették betanítani a fiatal egerszegi társaságot. 1972-ben elkezdtük a szövőipari szakmunkásképzést, évente 40-42 képzett szövőszakember került ki a középiskolából. Ám a tulajdonosok nem törődtek a korszerűsítéssel, a kezdetben modern gépek felett eljárt az idő, és már csak az „olcsó” kategóriába tartozó szöveteket voltak képesek gyártani, amire nem nagyon volt kereslet – magyarázta Romhányi Géza, a Kőbányai Textilművek egerszegi gyáregységének első igazgatója.

Az utolsó „diri” is megtisztelte a találkozót. Ferkócza Tibor üzemegység-vezető a korábbi 400 szövőgép helyett az utolsó hetekben már csak 40 géppel működő gyár felszámolásában segédkezhetett. A dolgozókkal a barátság viszont töretlen maradt, a volt igazgató saját termésből készült pálinkával és borral gazdagította a rendezvény italkészletét. A késő estébe nyúló találkozó nem végződött nagyobb dáridóval, jobbára a vacsora után is csak beszélgettek a volt „köbtexes” dolgozók. Volt miről.