2021.06.24. 09:00
Feléled a zalaegerszegi kertmozi
A Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen projekt keretében zajlik a Kertvárosi közösségi tér című rendezvénysorozat, melynek beharangozó sajtótájékoztatóját tegnap tartották a kertmozi előtt.
Galbavy Zoltán, Balaicz Zoltán, Flaisz Gergő és Drávecz Szabolcs, az Art Mozi vezetője a programismertetőn Fotó: Pezzetta Umberto
A nyár folyamán filmvetítések, talk-show és egy gyermekprogram várja az érdeklődőket. A tájékoztató elején Balaicz Zoltán polgármester a kertmozi újjáélesztésének részleteiről beszélt. Ennek fontos eleme volt, hogy a helyszín is meg tudott újulni a Liszt-iskolával együtt. Galbavy Zoltán, a térség önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy egy kertvárosi közösségi tér is létrejöhessen, ami a TOP program forrásából, önkormányzati segítséggel valósult meg.
A képviselő elmondta, hogy az újraindulás óta nagy az érdeklődés a kertmozi programjai iránt. A cél, hogy közel ötszáz embert le tudjanak ültetni majd a rendezvényeken, amihez 200 új széket szereznek be, valamint a technikai feltételek bővítéséhez egy laptopot és egy LED TV-t is vettek, közel 3 millió forintból.
A programkínálatról Flaisz Gergő, a Keresztury VMK vezetője beszélt. Július 9-én és 23-án filmvetítéssel készülnek, augusztus 7-én gyermekprogramra várják a családokat, és augusztus 13-án egy talk-show keretében Dolák-Saly Róbertet látják vendégül, majd a beszélgetés filmvetítéssel zárul. A filmeket a közösségi oldalon egy tízes listából választhatja ki a közönség.