szorgos dolgos munkások

2021.03.10. 14:45

Beporzók napja – éljenek a kis rovarok!

Március 10-e a Beporzók napja. Idén sajnos elmaradnak az ehhez kapcsolódó rendezvények, ám virtuálisan örvendezzünk az apró élőlények szorgos munkája felett.

Mozsár Eszter

Fotó: Bukta Zoltán

Gondolom, a kedves Olvasót sem hagyja hidegen, amikor a lepkék, méhek, dongók körül zsongják a virágokat. Túrázásaink alkalmával míg én a tájat szemlélem, férjem mindig eltűnik a mezőben vagy a növények között. Kettőnk közül ő a „bogaras”.

Fotó: Bukta Zoltán

Márciusban, a kikelet, illetve Böjtmás hónapjában több jeles, a természetvédelemhez köthető világnapot ünneplünk. Március 3-án van a Vadvilág Világnapja, március 20-án a Hazai Halak Napja 21-én az Erdők Nemzetközi Napja, 22-én a Víz Világnapja.

Fotó: Bukta Zoltán

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a növényeket beporzóknak milyen fontos szerepük van az ökoszisztémában. Már 1950-ben felhívták a biológusok arra a figyelmet, hogy a rovarok faj- és egyedcsökkenése milyen veszélyeket rejt magában. Még Kennedy elnök is felfigyelt a tanulmányra, miszerint a növényvédő szerek felelőtlen használata súlyos és visszafordíthatatlan károkat okozhat.

Fotó: Bukta Zoltán

Ha azt mondjuk beporzó, mindenki először a méhekre gondol, pedig sok más egyed szorgoskodik a virágok körül. Hazánkban például a nappali- és éjjeli lepkék, molyok, legyek, darazsak, poloskák, egyéb rovarok, sőt madarak, denevérek végzik ezt.

Fotó: Bukta Zoltán

Most pedig üljünk le, kenjünk egy mézes kenyeret (persze csak az, aki nem allergiás rá) és köszönjük meg a beporzóknak munkájuk gyümölcsét.

Fotó: Bukta Zoltán

Aki pedig tényleg szívén viseli a kis állatok sorsát, az készítsen rovarhotelt, méhlegelőt a kertjébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában