Három hétig volt eszméletlen állapotban és lélegeztetőgépen a 71 éves kanizsai férfi (videó)

A férfi három hétig feküdt a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív-covid osztályán, végig gépi lélegeztetést kapott, majd ébredése után újabb 3 hetet töltött el az egészségügyi intézményben. Még két hétig maradnia kellett volna, de ő már hazavágyott a feleségéhez. Lapunknak felidézte, mi történt vele – legalábbis azt, amire emlékszik.

- November 18-án kerültem kórházba – bocsátotta előre a még mindig láthatóan gyenge és sápadt Zámbó György. – Minden nap kimegyek a hegyre, némi fizikai munkát végezni, mert azt gondolom, hogy ennyi kell az erőnléthez. Így tettem azon a napon is. Ahogy általában, akkor sem maradtam soká, dél körül hazajöttem, de amikor szálltam ki a kocsiból, furcsán éreztem magam, kicsit kóvályogtam, ám nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pedig a szomszédnak is feltűnt, aki meg is kérdezte, hogy nincs baj? Akkor még azt gondoltam, hogy nincs. Feljöttem a lakásba (Zámbóék egy 10 emeletes társasházban élnek – a szerző), leültem ebédelni, de egyre rosszabb lett a közérzetem, nem kaptam levegőt. A feleségem az arcomra tette a kezét és mondta, hogy magas lázam van. Azonnal hívta a 112-őt, jött is a mentő, de innét már nem emlékszem sok mindenre, elveszítettem az eszméletem. Mindez nem egészen fél óra alatt játszódott le úgy, hogy a hegyen még semmi bajom, panaszom nem volt. Mint utólag kiderült, összeomlott a keringésem a koronavírus-fertőzés miatt.

Felesége ezen a ponton átvette a szót, s elmondta: a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív-covid osztályán dr. Varga Tibor főorvos és munkatársai (szakorvosoktól az ápolókig) mindent megtettek azért, hogy férje életét megmentsék. Két hét mélyaltatás után megpróbálták felébreszteni, de akkor még ez nem sikerült, csak a 3. hét végén. Utána újabb 3 hetet kellett az osztályon töltenie, s további két hétig marasztalták volna, de Gyuri bácsi mindenképpen hazavágyott már. Elengedték, azzal a kitétellel, hogy a házban lakó egyik nővér naponta jött és ellenőrizte az állapotát, mérte a véroxigén-szintjét, vérnyomását, vércukrát.

- Minden nap érdeklődtem a kórházban, mi van a férjemmel és annyira rendesek voltak az ápolók, hogy ha nem volt a közelben orvos, megígérték, hogy visszahívnak majd, s így is történt. Nagyon hálásak vagyunk mindannyiuknak, emberfeletti munkát végeznek, óriási türelemmel, empátiával – jelezte Zámbó Margit.

- Fogalmam sincs, hogy hol, kitől kaphattam el a vírust, pedig minden óvintézkedést betartottam, viseltem a szájmaszkot, gyakran mostam kezet – tette hozzá végül Zámbó György. – Nem sok krónikus betegségemről tudok: van egy mozgásszervi-ízületi problémám és magas vérnyomással küzdök. S habár betartottam az óvintézkedéseket, nem féltem a koronavírustól, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos állapotot is képes előidézni – az ébredés utáni első héten ülni, felkelni, enni sem bírtam, annyira legyengültem és fogytam 16 kilogrammot. Ezért amint hozzájutok a védőoltáshoz, azonnal beadatom – ezt javaslom mindenkinek a saját, jól felfogott érdekében. Nem kívánom senkinek, hogy elkapja. Volt egy pont, amikor – akkor már eszméletemnél voltam – eldöntöttem, hogy élni fogok, élni akarok, szerető családom van, négy unokám, még nem mehetek el. Most már ha lassan is, de javulok, sétálgatok és készülök a feleségemmel, az 50. házassági évfordulónkra, amit áprilisban ünneplünk. Márciusban pedig talán újra lesz erőm kimenni a hegyre...