„A védőoltás bejelentése fényt jelentett az alagút végén” – Skóciában beoltottak egy kanizsai ápolónőt

Március közepe táján érkeztek az első komoly, aggasztó hírek a koronavírus járványról. Sokan hitetlenkedve fogadtak, úgy kezelték, mint egy szezonális influenzát. Pár heten belül kiderült, hogy ez valami sokkal súlyosabb és halálosabb betegség. Farkas Mónika elmondta: április közepén dolgozott egy otthonban, ahol a gondozottak egyharmada lebetegedett, és páran meghaltak. Kis létszámmal, megfeszített tempóban dolgoztak egész nap. Ott tapasztalta meg először a koronavírus hatalmát: egy idős bácsi dél körül kezdett el köhögni, délutánra felment a láza, este megfulladt a kezei között.

Mónika az ápolói alapképzést a nagykanizsai Landler-gimnázium (ma Batthyány) egészségügyi szakközép iskolájában szerezte. Sok év tanulás, s az Egészségügyi Főiskola elvégzése alatt és után a kanizsai kórházban négy évet az intenzív osztály ápolónőjeként töltött. Majd a gasztroenterológia részleg, később a kardiológiai osztály főnővére lett. A jobb megélhetés reményében ment a szigetországba, 2008 őszén érkezett Skóciába.

- Stirling környékére telepedtem le, kezdetben kint élő magyarok segítettek az eligazodásban – mesélte. – A skótoknál ápolóként alkalmazkodnom kellett a hazaitól eltérő rendszerhez, vagyis a lefektetett szabályokat szigorúan kötelező betartani. Évekig egy nővérotthonban dolgoztam, megbecsült munka volt. Az ilyen intézményben élők állandó, 24 órás ápolásra szorulnak a diagnózisuk alapján. Ápolóként hasonló a feladat, mint egy kórházban, azzal a különbséggel, hogy nem adhatunk oxigént, vénás injekciót és infúziót. Ami nehezíti a dolgunkat, hogy az otthonban nincs professzionális orvosi vagy gyógyszerészi segítség. Az ápoló vállán óriási a felelősség.

Farkas Mónika hét évvel ezelőtt váltott: jelentkezett egy ápolókat foglalkoztató ügynökséghez. A napi feladata nem változott, csak mindig másik nővérotthonban, környezetben végzi a feladatát. Általában ott, ahol szabadság, betegség vagy nővérhiány mutatkozik. Az otthonától 100 kilométeres távolság, amit még bevállal. A kihívás persze még nagyobb, hiszen az ismeretlen hely feltérképezésére mindössze néhány perce van. Aztán indulhat a műszak, általában, napi 12 órában.

- A koronavírus megjelenése alapjaiban rengette meg az egészségügyet is – folytatta. – Még tavasszal valószínűleg engem is elért a vírus. Akkoriban nehézkes volt a tesztelés és az adataimat is elkeverték, ezért a pozitivitásomat soha nem bizonyították. A fáradékonyságom miatt két hetet töltöttem otthon, aztán visszakerültem a sűrűjébe. Négy hónapot a vírus magjának tartott Glasgow-ban és környékén dolgoztam. Előfordult, hogy három gondozottat veszítettünk el pár óra alatt, mindannyian megfulladtak. Teljes védőfelszerelésben, minimális szünettel dolgoztunk, emberfeletti volt, amit a kollégák hozzáadtak. Sok helyen a csapat bent aludt, hallottam olyan történetet, aki hat hétig nem ment haza, hogy helytállhasson és óvja a családját.

A diplomás ápoló azt tapasztalta, hogy azok az idősek, akik nem veszítették el a szomjúság érzésüket és elfogadták az innivalót, túlélték a vírust. Igyekezett arra is figyelni, hogy a műszakjában mindig legyen egy gondozó, aki az itatással foglalkozik. Látott teljesen jó fizikumú demens személyt megfulladni hat óra alatt. Még a súlyos koronavírusos betegek esetében sem volt lehetőségük plusz oxigént adni. Csak próbálták forgatni őket, hogy könnyebben kapjanak levegőt és az egyik legerősebb fájdalomcsillapítót alkalmazták. Soha nem hagyták magukra a haldoklókat, valaki mindig fogta a kezüket, hiszen a hozzátartozóval nem találkozhattak.

- A védőoltás bejelentése fényt jelentett az alagút végén – írta. – A reményt, hogy nem veszítünk el több barátot, ismerőst, gondozottat, s talán megkönnyíti az életünket és átölelhetem a szüleimet. Mint a „fronton” dolgozónak, az egyik nővérotthon felajánlotta, hogy náluk megkaphatom a védőoltást. Örömmel fogadtam, s december 16-án kaptam meg 30 kollégámmal és 60 gondozottal együtt a felkarunkba. Az oltás nem fáj, pontosan olyan, mint bármilyen másik. A karom estére sajgott, nehezen emeltem fel, mire hazaértem rendesen fájt. Bevettem néhány fájdalomcsillapítót, mást nem tapasztaltam. Másnap ugyanott dolgoztam, vártuk a mellékhatásokat. A gondozottak közül egyetlen idősebb férfinek lett hőemelkedése, ami gyógyszer hatására elmúlt. A karfájás mellett néhányaknak fájt a fejük, de két nap múlva ezek is megszűntek. Azóta is jól vagyunk, alig várom már a második oltást, ami január 13-án lesz esedékes. Hálás vagyok a tudósoknak, akik emberfeletti energiát fektettek abba, hogy végre megszülethessen a védőoltás. Ha a népesség 70 százaléka egyetért a védőoltás szükségességével, a vírus terjedése megáll.