Felújítások a faluházban

2021.01.19. 10:00

A járvány miatt idén a közmeghallgatás is elmaradt Szijártóházán

Az elmúlt időszakban folytatták a fejlesztéseket a 32 lakosú hetési településen. Az önkormányzatnak vannak hasonló elképzelései a közeljövőre is.

Korosa Titanilla

– A faluházban a régi járólap nem volt még csúszásmentes, már-már balesetveszélyessé vált a padló, ezért döntöttünk úgy, hogy kicseréljük a járólapot – mondta el a munkálatokról Bán Lajos polgármester.

Mindezt saját költségvetésből sikerült megoldaniuk, mintegy egymillió forintos költséggel. – Ezután új konyhabútort készíttettünk, mert kevés volt a tárolóhely, illetve megtörtént az épület másik részében a polgármesteri iroda és a tárgyalóterem megújítása is. Szintén új, csúszásmentes burkolatot kapott a két helyiség, képviselőtársaimmal pedig helyreállítottuk a megrepedt falat, kifestettük a termeket, és új függönyök kerültek fel. Az épület végén van még egy helyiség, egy raktár, ezt vizes­blokká szeretnénk átalakítani.

A polgármester azt is elmondta, hogy kibővítették az önkormányzat munkaeszközeinek tárolóhelyiségét. Az utóbbi időben megszaporodtak ezek az eszközök, hiszen a kéziszerszámok mellett egy korábbi pályázatból fűnyíró traktort is sikerült vásárolnia a településnek.

Bán Lajos a kicsinosított polgármesteri irodában Fotó: Korosa Titanilla

Szíjártóházán hagyományosan a Hetés vendégül lát! elnevezésű, tavaszi kulturális és gasztronómiai program a legnagyobb rendezvény. Ez tavaly elmaradt, illetve a 2019-ben újra életre hívott búcsút sem tudták megtartani. A településen – mint azt Bán Lajos elmondta – már alig páran vannak, akik a falu szülöttei, vagy ott élnek gyermekkoruk óta, de vannak beköltözők, akik szintén szívesen bekapcsolódnak a rendezvényekbe.

– A járvány miatt alig érintkeznek egymással az itt élők, mindenki betartja a szabályozásokat – magyarázta. – Egy lakos betegedett meg az elmúlt év végén, de szerencsésen kigyógyult a koronavírusból. Mindenkit lelomboz ez a helyzet, a közmeghallgatás is elmaradt, de osztottunk ki szórólapokat, akinek van bármilyen észrevétele a település ügyeivel kapcsolatosan, az írásban benyújthatja az önkormányzathoz.

Ami a terveket illeti: a faluház melletti kiülőhöz lámpákat terveznek kihelyezni, a faluház környékét kiültetett növényekkel csinosítanák és a településhez tartozó Hetés kapujánál is újakkal pótolnák a kivágott fákat.

Ezek is érdekelhetik