Felajánlásokból és saját gyűjtésekből

2020.12.21. 07:00

Karácsonyi adomány a karitatív szervezettől a zalaegerszegi rászorulóknak

Tartós élelmiszerrel, ruhaneművel segíti a rászorulókat ezekben a napokban, hetekben a Magyar Vöröskereszt.

Arany Gábor

Kulcsár Teréz (jobbra) önkéntes adományt nyújt át Fotó: a szerző

Benkő Lászlóné, a karitatív szervezet megyeszékhelyi területi vezetője érdeklődésünkre elmondta, az év vége előtt a Vöröskereszt országos igazgatóságától, valamint egy hazai cégcsoporttól kaptak nagyobb mennyiségben tartós élelmiszert. Ezt egészítették ki saját gyűjtésükből, amikor is a Mikulásgyár elnevezésű akcióban kitelepültek bevásárlóközpontokhoz. Az itt kapott adományok mellék járultak még az egerszegi kickbocx egyesület által szervezett gyűjtésből származó élelmiszerek és ruhaneműk.

Kulcsár Teréz (jobbra) önkéntes adományt nyújt át Fotó: a szerző

Az adományokból összeállított hatvan csomagot pedig a gondozásukban lévő, év közben is rendszeresen támogatott családok, valamint egyedülálló, rászuruló idősek számára adták, adják át a karácsony előtti két hétben. Az utolsó alkalom kedden délelőtt lesz, amikor a Jókai és Rákóczi utca sarkán működő karitatív boltjukban fogadják a segítséget kérőket. A Vöröskereszt a megyében több száz idős, vagy fogyatékossága miatt segítségre szoruló személlyel tartja a kapcsolatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában