Emlékezés Méray Tiborra, aki Hévízen is megfordult

„A 20. század a Nagy Magyar Emigráció évszázada”, írta egyik közleményében a Hollandiai Mikes Kelemen Kör 2005-ben. Méray Tibort sokan tartották a múlt század párizsi Mikes Kelemenjének, aki eszmetársa, Nagy Imre politikai és emberi emlékezetét éppúgy őrizte, mint a rodostói levelező Rákóczi Ferencét. (Valószínűleg kötelezően kéne olvasnunk a forradalom leverése miatt választott emigrációt követő napokban még Belgrádban elkezdett, majd Párizsban befejezett Búcsúlevél című regényét, amelyben nemzedéke életútját vívódja végig.)

E sorok írója egy hajszálnyival közelebb érezheti magához a többféle rangos hazai és francia díjjal (Kossuth-díj, budapesti díszpolgári cím), kitüntetett írót, újságírót, eszmetörténeti gondolkodót, mert találkozhatott vele Hévízen 2006-ban, amikor a fürdővárosban rendezett 56-os konferenciára előadóként érkezett. Mint akkori fotónk mutatja, nem mindennapi csatársor gyűlt össze azon a tanácskozáson: Méray Tibor mellett Fejtő Ferenc és Nagy Pál idézte személyes emlékeit az 1956-os forradalomról. Kivételes helyzet az ilyesmi, nem lehet eléggé megbecsülni. Főleg annak a ténynek a fényében, hogy a rendszerváltásig nem lépett többé magyar földre. Ám amikor megtette, nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy program értékű beszédet mondjon 1989. június 16-án Budapesten, Nagy Imrének és társainak újratemetésén. E momentumra talán már kevesen emlékeznek,pedig ő a család kérésének tett eleget.

Méray Tibor Budapesten született. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakán szerzett diplomát. Politikai meggyőződése oly korszakban formálódott, amikor a vezéreszme újfent kirekesztő elánnal lépett fel hazánkban. Az életrajz mutatja az utat, amit kénytelen volt keserű felismerések kereszteződésein át bejárni.

A magyar írókat számba vevő internetes lexikonok szócikkei írják: „1946-tól a Szabad Nép munkatársa, a kulturális rovat vezetője lett. 1947–1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953–1954-ben a Magyar Írók Szövetségének párttitkára volt. 1954-ig a rendszer híveként és kételyek nélküli támogatójaként sematikus filmek forgatókönyveit írta (Dalolva szép az élet), és több könyvben is kiadta a koreai háborúról szóló írásait, tudósításait (Riportok a harcoló Koreáról, Legyőzhetetlen Korea, Korea Szíve…)”

A tapasztalatokon nyugvó fordulat 1954-től következett be, amikortól Nagy Imre támogatói köréhez tartozott, és az íróellenzék egyik alakjaként lett ismert. (Nagy Imre változékony helyzetéről Hévízen elmesélte, hogy a begyűjtési, majd mezőgazdasági, azután félreállított miniszter asztalához 1955-ben a felszabadulás 10. évfordulóján tartott ünnepség utáni vacsorán Rákosi nem ment oda, amiből az ott ülők a kegyvesztettségre következtethettek.)

Méray 1954 októberében párttaggyűlésen támadta a pártvezetés politikáját, az 1955. márciusi „visszarendeződés” után őt is eltávolították a szerkesztőségéből. 1955 novemberében részt vett az írók, művészek híres memorandumakciójában, amiért természetesen pártmegrovást kapott. 1956-ban számos cikkében sürgette a határozottabb reformmozgalmat. 1956. október 26-án Nagy Imre támogatására szólított föl a Népszava hasábjain.

A forradalom leverése, illetve Nagy Imréék Romániába deportálása után Jugoszlávián át menekült, majd 1957-ben Franciaországban telepedett le. Harminckét éves volt, fiatal feleséggel és karon ülő kislánnyal. Odakint részt vett a bebörtönzések elleni tiltakozásokban, 1959–1963 között pedig a brüsszeli Nagy Imre Intézet kiadásában megjelent Szemle munkatársa volt.

Az emigránsok párizsi sorsa nem volt könnyű, mint annak idején Hévízen is felidézték, a nyelvet nem beszélték, semmilyen jövedelemmel nem rendelkeztek. 1956 előtt nem volt igazán jó magyarnak lenni a francia fővárosban, hallhattuk a forradalom 50. évfordulóján a zalai fürdővárosban. Hiszen két világháború zajlott le előtte úgy, hogy Magyarország francia szempontból nem (sem) állt a jó oldalon. Az 56-os felkelés azonban megváltoztatta a viszonyulást, 300 magyar egyetemista kapott abban az évben francia egyetemi ösztöndíjat.

Méray Tibor végig magyarul írt, könyveit mások fordították franciára, angolra, németre, olaszra, spanyolra, keleti nyelvekre is. Szerencsére az írásaira a nyugati közvélemény kíváncsi volt. Méray Tibornak A párizsi vártán címmel 2000-ben megjelent publicisztikái jelzik: semmit sem engedett a forradalom igazából.

A Montmartre tövében, apró irodában készült az Irodalmi Újság. Onnan figyelte a magyar valóságot. 1988. június 16-án beszédet mondott a Pére Lachaise temetőbeli ünnepségen, Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán, aminek a kezdeményezője volt. A Francia Köztársaság Becsületrendjét 1997 januárjában Budapesten Jacques Chirac elnöktől vehette át. 2002 októberében az első kitüntetettje volt az az évben alapított Nagy Imre Érdemrendnek.