A szürethez köthető ételek, italok

2020.10.07. 10:00

Őszköszöntő rendezvényt tartottak Külsősárdon

Először rendeztek őszköszöntő, szüreti programot a 70 lakosú kistelepülésen. Az önkormányzat szombaton az évszakhoz köthető ételekkel, italokkal várta a falubelieket.

Gyuricza Ferenc

A szombat délutáni programon összegyűlt falubelieket Gasparics Győző polgármester (jobbról) köszöntötte

Fotó: Gyuricza Ferenc

A rendezvényen Gasparics Győző polgármester köszöntőjében összefoglalta az év eddigi eseményeit, beruházásait. Kitért rá, hogy az őszköszöntőt hagyományteremtő szándékkal rendezték meg, és a jövőben testvértelepülési találkozóval is kiegészítenék.

A szombat délutáni programon összegyűlt falubelieket Gasparics Győző polgármester (jobbról) köszöntötte
Fotó: Gyuricza Ferenc

– Az őszi betakarítási időszakról mi is szerettünk volna megemlékezni – mondta Gasparics Győző. – Ráadásul a hagyományos rendezvényeink többsége a koronavírus-járvány miatt elmaradt, miközben látjuk, hogy a falubeliek vágynak a közösségi programokra. A mai nap gasztronómiai kínálatából pedig természetesen a bor és a pálinka sem maradhatott ki.

Kerültek az asztalra többek közt sütőtökből készült ételek, aszalt szilvával, dióval töltött kalácsok, valamint gesztenyés sütemény is. A program zárásaként pedig Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre tartott vetített képes előadást a térség természeti értékeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában