Dr. Jáni János könyve a barlahidai evangélikus gyülekezet történetét mutatja be

Részben ez volt az oka, hogy Evangélikus sziget Göcsejben címmel látta el a barlahidai gyülekezet történetét bemutató átfogó munkáját a közeli Gellénházán élő helytörténet-­kutató, dr. Jáni János. A fotókkal gazdagon illusztrált, több mint 230 oldalas könyv bemutatóját a minap tartotta a szerző az evangélikus templomban, annak az ünnepi istentiszteletnek a részeként, amelyen Szemerei János hirdette az igét. A dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke írta az előszót a kötethez, ebben értékmentő és értéktudósító műnek titulálva dr. Jáni János munkáját.

Az Evangélikus sziget Göcsejben című kötet a szerzőnek már többedik olyan munkája, amelyben az evangélikus felekezettel foglalkozik. Ezek egy részében – így például a 2004-ben kiadott Somogy-zalai evangélikus egyházmegye és gyülekezetei című könyvében, a 2011-es A reformációtól napjainkig című kétkötetes egyháztörténeti kiadványban, a 2017-ben megjelent Protestánsok Egerszegen című jubileumi kötetében, de folyóiratokban közölt írásaiban is – érintőlegesen szólt már a barlahidai gyülekezetről. Önálló monográfia azonban most első ízben jelent meg az itteni közösségről, annak történetéről.

– Minden munkához kell indíték, nekem ennek a kötetnek a megírásához számos volt – mondta a könyvbemutatón dr. Jáni János. – Geológiával foglalkozó emberként a kutatás egész életemnek része volt, majd nyugdíjazásomat követően több gyülekezet történetét megírhattam. A szomszédban élő hívő emberként azt is kötelességemnek éreztem, hogy szűkebb pátriám, Göcsej és a benne szigetként álló barlahidai gyülekezet múltját és jelenét mélyebben megismerjem, s kutatásaim eredményét az eddig terjedelmi korlátok miatt mellőzni kényszerült ismeretekkel együtt közreadjam. Azt is fontos megemlíteni, hogy egy olyan községből kerültem ide, amelyben két templom harangja is szólt. Meg tudtam különböztetni, hogy a katolikus templomé mikor hívja nagymisére, mikor kismisére és mikor szólítja litániára a híveket, mint ahogy azzal is tisztában voltam, hogy az evangélikus templom első, második, vagy éppen harmadik harangszavát hallom.

Barlahida neve számos más zalai településéhez hasonlóan a XIV. században bukkan fel, első írásos említése 1394-ből való. A XV. század közepén már templomos hely volt, 1550-ből pedig a plébános neve is ismert, Miklósnak nevezték. A falu sorsát a környező településekével együtt a török uralom pecsételte meg. Mint azt dr. Jáni János történelmi áttekintésében a néhány éve elhunyt Vaska Miklós még 2002-ben megjelent falu­történeti monográfiájára hivatkozva írja: 1572-ben még lakott, ezután azonban elnéptelenedik. 1576-ban és 1578-ban is desertának (elhagyott) mondják.

– A 150 éven át lakatlan, középkori Barlahida a hosszú idő alatt pusztává vált – folytatta dr. Jáni János. – Új alapítói valószínűleg három helyről érkeztek. Vallásukra nézve is különböztek, a két protestáns, az evangélikus és a református egyház mellett a római katolikus felekezethez tartoztak. Legtöbben az evangélikusok voltak, akik a korra jellemző vallási türelmetlenség okozta szigorú törvények miatt 1781-ig csak otthonaikban gyakorolhatták vallásukat.

Barlahida evangélikus felekezethez való tartozása tehát vélhetően innen adódik.

Dr. Jáni János azzal az állítással – amelyet mások mellett a Göcsej néprajzkutatója, Gönczi Ferenc is vallott –, miszerint az evangélikus betelepülők szlovén (más szóval vend) származásúak voltak, ugyanakkor nem ért egyet. Mint mondotta, elég kimenni a község temetőjébe, s megnézni az ottani fejfákat, azon egyetlen szláv eredetű név sem található.

A barlahidai evangélikusoknak eleinte a ma Celldömölk városához tartozó nemesdömölki artikuláris helyen volt lehetőségük hitük nyilvános megélésére. II. József türelmi rendelete után előbb az önálló gyülekezetté szerveződött Zalaistvánd, majd Pusztaszentlászló védőszárnyai alá kerültek, ahol már leánygyülekezeti státuszt is kaptak.

A helyi evangélikus gyülekezet ekkor erősödött meg, iskola és tanítólakás épült a faluban, majd 1885-ben imaház építése érdekében gyűjtésbe kezdtek. Dr. Jáni János ezt a hosszú folyamatot a hozzá kapcsolódó dokumentumokkal, forrásokkal együtt részletesen bemutatja könyvébe. Ugyanígy szól a templomépítési törekvésekről is, amelynek mozgatórugója a gyülekezet akkori lelkésze, Jakus Imre volt.

„A gyülekezet még abban az évben (ti.: 1933-ban) nagy célt tűzött maga elé: templomot akar építeni az Istennek. Ehhez megértő fülekre és az áldozatvállalásokat természetesnek tartó, önzetlen szívekre talált. Mind a szórványok, mind Barlahida népe nagy lelkesedéssel, hatalmas megajánlásokat tett a templomépítés megvalósításához. A nehéz helyzetben lévő hívektől gyűltek a pengők, de a pénz nem volt elég. Jakus lelkész 1934 elején a Harangszóban Templomot! Templomot! címmel egy felhívást tett közzé. Írásában az ország evangélikussága elé tárta Barlahidát, evangélikus gyülekezetének múltját és jelenét, fennmaradásának lehetséges útját, a közösség lelki életének gyakorlásához elengedhetetlennek tűnő templomépítés szükségességét” – írja a kötetben dr. Jáni János.

Az evangélikus folyóiratban megjelent írás meghozta a várt eredményt. Mint azt a könyvbemutatón a szerző kiemelte: talán nincs is az országnak olyan evangélikus gyülekezete, amelyik ne járult volna hozzá annak a templomnak az építéséhez, amely Schulek János építészmérnök, a többek között a budapesti Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó tervezőjeként, a Mátyás-templom neogótikus átalakításának levezénylőjeként ismert Schulek Frigyes fiának stílusában, de valójában Stumpfel József munkájának köszönhetően, mintegy másfél év alatt készült el.

A templom avatására 85 évvel ezelőtt, 1935. július 28-án került sor, a szertartást D. Kapi Béla evangélikus püspök vezette, hatalmas tömeg jelenlétében.

„Valami csodálatos szomjúság teremtette meg ezt a csodatemplomot. Szomjúság az Isten után. Ez a szomjúság nemcsak a barlahidaiakban élt, ott szunnyadott az egész ország szívében, és csodásan rezonált a barlahidaiak szomjúságára. Hiszen talán nincs egy evangélikus gyülekezet az országban, amelyiknek ne volna pár téglája a falban! Hiszen úgy repült össze az evangélium hívó szavára az ország minden tájáról! Csupa hit, csupa csoda, de legfőképpen csupa szeretet az egész templom. Csudatemplom ez…” – idézi a püspök szavait dr. Jáni János könyvében.

A templom azonban nemcsak a falával képez hidat a múlt és a jelen között, oltárterítői most is ugyanazok, mint amiket az avatáskor használtak, a hímzett ruhadarabok a Hatvanban élő hívek ajándékaként kerültek Zalába, a keresztelőkút terítője pedig Balassagyarmatról származik, ugyancsak 1935-ből. Ez a folytonosság szimbolikusan azt is jelzi, hogy a barlahidai templomra valóban szükség volt ahhoz, hogy a Göcsejben évszázadokkal ezelőtt szigetként megtelepedett evangélikus gyülekezet – ha létszámban némileg megcsappanva is, de hitét továbbra is megőrizve és gyakorolva – máig fennmaradhasson.