saját paprikaőrlő malmot létesítettek

2020.09.30. 11:45

Őrlik már a kerecsenyi „kalocsait”

A konyhakertben vegyszerek nélkül termesztett, majd a napon érlelt-szárított boleró paprika a falu saját „malmába” kerül. Ugyanis nagy ötlettel állt elő ismét a dél-zalai kisközség: mégpedig, saját paprikaőrlő malmot létesített.

Szabó Zsófia

Cser Katalin és Szoldatics Rozália közfoglalkoztatottak kiveszik a részüket a paprika feldolgozásából

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szabó Zsófia

Az alig több, mint kétszáz lelkes faluban – mint arról rendszeresen beszámolunk – egymást érik a különböző, nagyszabású mezőgazdasági fejlesztések. A Start munkaprogram jóvoltából nem csak sok embernek adnak munkát helyben. Hanem több, mint 8 hektár földterületet is hasznosítanak, ahol nagyobb részt zöldségeket termelnek. A terményeket helyben és piacokon értékesítik, valamint feldolgozzák a falu saját savanyítóüzemében. Abból a bevételből pedig, amelyre a zöldség-gyümölcs kereskedelem révén tesznek szert, különböző beruházásokat valósítanak meg, köztük nagyvolumenű eszközfejlesztéseket. A kimagasló munkáért már kétszer kapott belügyminiszteri kitüntetést a település. Azonban Kerecsenyben nem ül a babérjain a településvezetés. Folyamatosan új ötleteken dolgoznak, hogy ezekkel a falu fejlődését segítsék elő.

Cser Katalin és Szoldatics Rozália közfoglalkoztatottak kiveszik a részüket a paprika feldolgozásából Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap

Még augusztusban számoltunk be az egyik „legfrissebb” újdonságról. Arról a paprikaőrlő malomról, amelyet a Start program eszközbeszerzési keretéből vásárolt a község, több mint 3000 euróért. Réti Alfréd polgármester akkor elmondta: egyedülálló dologba fognak a térségben és a dél-illetve nyugat-Dunántúlon. Hasonlóan, mint az Alföldön és Tolna megyében, Kerecsenyben őrölt paprika gyártásába kezdenek.

Réti Alfréd polgármester
Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap

-A saját földjeinken nevelt, magunk által művelt zöldség – legyen szó bármely típusról – egészséges és kiváló minőségű – jelezte Réti Alfréd, Kerecseny első embere. – Elsősorban azt tartjuk szem előtt, hogy frissen értékesítsük őket. Azonban van olyan fajta zöldség, mint például a boleró paprika is, amelyet többféle módon, ám ugyanolyan jó minőségben tudunk hasznosítani. Ebből a paprikából 3000 tővel ültettünk idén. Mégpedig azért, hogy a Szerbiából vásárolt malmunkban, helyben dolgozzuk fel. Tavaly már kávédarálóban őröltünk paprikát, ám ezzel a módszerrel nem tudtunk nagy mennyiségben és kifogástalan minőségben előállítani a őrölt formában. Ezért idén gondoltunk egy nagyot: megvettünk egy olyan berendezést, amelyben malomkövek porítják, majd kinyomják – az előőrlés után – még az olajat is a zöldségből. Ettől lesz szép színes és aromás a paprika. Öröm számunkra, hogy már javában elkezdődött a malmunk próbaüzeme. Szerencsére, van mit a berendezésbe tennünk, szép mennyiségben termett nálunk paprika – hangsúlyozta Réti Alfréd. A polgármester kiemelte azt is: idén még csak a próbaüzem zajlik. Egyelőre nem értékesítik a kerecsenyi őrölt paprikát, csak saját használatra „tesztelik”. Utalt arra is, hogy a szükséges engedélyek után fogják csak piacra „dobni”, saját márkával és arculattal a kerecsenyi „kalocsait”. Ám ez nyilván még több időt vesz igénybe. A vásárlóközönség így vélhetően csak jövőre fűszerezheti-színezheti az ételeit a kerecsenyi őrölt paprikával.

Szoldatics Rozália közfoglalkoztatott a frissen őrölt paprikát mutatja
Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap

-A berendezés működése és hatékonysága révén úgy tűnik, beváltja a hozzá fűzött reményeket – folytatta a polgármester. – Bár mi is figyelünk arra, amire csak tudunk. Például szem előtt tartjuk, hogy csakis napon érlelt, jól kiszárított paprika kerüljön az őrlőbe. Ugyanis, ha vizesebb a zöldség, akkor azt csak szétmaszatolná a gép. Valamint az aromája is intenzívebb, ha természetes körülmények közt, napsütés révén (is) érleljük. Amúgy már ebben a kezdeti fázisban is elégedettek vagyunk, a minőséggel és a mennyiséggel is. Például, 10 kilogramm „egész” paprikából 2 kilogramm őrölt paprikát tudunk előállítani. Egyelőre csak boleró fajtával kísérletezünk. Jövőre viszont őrölnénk más fajtákat, köztük „szegedi 80-ast” is. Az is biztos, hogy a jelenlegi mennyiség sokszorosát fogjuk ültetni – emelte ki Réti Alfréd.

Mind a színe, mind pedig az állaga szebb a háztáji paprikának, mint a boltban kaphatónak
Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap
Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap

Kerecseny vezetője megjegyezte: szeretnék, hogy minél több ember – a helyben nevelt és feldolgozott paprika révén is – egészségesen, „háztájiból” étkezzen. Hangsúlyozta azt is, hogy az otthon nevelt és előállított terményeknek párja nincs, legyen szó bármilyen zöldségről, gyümölcsről, vagy magunk által, hazai alapanyagokból készített ételről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában