Szebbé, otthonosabbá válik a falu

2020.09.17. 12:00

Felsőrajkon kis pénzből is tudnak nagy lépéseket tenni a közterületek szépítése terén

Felújítják, ami régi, vagy építenek valamit, ami új – a dél-zalai, festői szépségű községben nemcsak az infrastrukturális fejlesztések terén gondolkodik sokrétűen a településvezetés. Hanem abban az esetben is, amikor kétkezi munkával a falu közterületeinek szépítéséről van szó.

Szabó Zsófia

Varga Norbert önkormányzati dolgozó, karbantartó munkáját dicsérik a szép köztéri bútorok Fotók: Szabó Zsófia

Korábban beszámoltunk arról, hogy Felsőrajkon nemcsak pályázati támogatásokból korszerűsítenek, hanem felajánlásokból és társadalmi munka révén is, különösen, ami a község arculatát illeti. A közterületeket rengeteg virág díszíti, valamint az utcák, a terek is a rendszeres gondozásnak, kaszálásnak köszönhetően rendben tartottak.

Zsuppánné Horváth Mária, Felsőrajk polgármestere elmondta: fontos számukra, hogy esztétikus környezetben éljenek a helybéliek, illetve a községbe látogató turistákat, vendégeket dekoratív, szép közterületek, gondozott falukép fogadja.

Nagy népszerűségnek örvend a szélmalom formájú – és működési
elvű virágtartó is

– Úgy gondolom egy esztétikus település több dologról ad számot, köztük rólunk, helybéliekről, a munkamorálunkról és a lakókörnyezetünk szépítésének fontosságáról. Hozzájárul egy rendben tartott falu ahhoz is, hogy szívesebben jöjjenek hozzánk a szomszéd községekből vagy távolabbról turisták. Nem kell nagy összegekben gondolkodni a településszépítés kapcsán. Mivel kis költségvetésből gazdálkodunk, így tudatosan, mégis hatékonyan kell az arculatszépítést is megterveznünk, kiviteleznünk. Jótékonysági bál bevételét már fordítottuk virágosításra, dekorációs fejlesztésre, ám a jótékony vállalkozók adomá­nyai­nak is sokat köszönhetünk. Faanyagot is kaptunk több ízben vállalkozók felajánlásaként. Az önkormányzatnál dolgozó munkatársainknak, többek közt Varga Norbert karbantartónak, aki eredetileg asztalos végzettségű, szintén hálával és elismeréssel tartozunk. Keze nyomán csodaszép köztéri bútorok keltek életre. Legutóbb az önkormányzati hivatal mögött lévő régi kutat újította fel kollégánk – mondta Zsuppánné Horváth Mária polgármester.

Varga Norbert önkormányzati dolgozó, karbantartó munkáját dicsérik a szép köztéri bútorok Fotók: Szabó Zsófia

Jelezte: fontos volt számukra, hogy a kutat, ami a házasságkötő terem mögött található, rendbe hozzák. Gyakran tartanak az épületben rendezvényeket, s a beltéri helyiség esztétikuma mellett a külső helyszín komfortja is sokat számít. Továbbá a helybéli fiataloknak – akár népszerű fotózási helyszínként is – ki­váló területet biztosít az immár modernizált kút, ami új „faborítást” és időtálló tetőt is kapott.

Felsőrajk központi részét több köztéri dekorációs elem ékesíti. Ám a szintén frekventált Bakó-major épületének környezetét sem hanyagolták el. Oda „szélmalom formájú és működési elvű” virágtartót készített Varga Norbert karbantartó. A dísztárgyat sok virággal ültették tele.

A településen, mint megtudtuk, folytatódnak a fejlesztések. Hamarosan birtokba vehetik – már cikkünk megjelenése környékén – a felsőrajkiak azt a szabad­idős, köztéri fitneszparkot, amelyet pályázati támogatásból létesítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában