2020.08.21. 16:00
Egyiptom került terítékre a zalalövői Világjárók Klubjában
Egyiptomról szóló előadással folytatódott a Világjárók Klubja: a Salla Művelődési Központban Varga Károly nyugalmazott pedagógus mutatta be az észak-afrikai országot, s annak – elsősorban az ókori kultúrához kapcsolódó – nevezetességeit.
Varga Károly a zalalövői előadás közben Fotó: Gyuricza
A helyi kötődésű Varga Károly nem először volt a klub vendége, korábban vietnami és kambodzsai élményeit osztotta meg hallgatóságával. Ezúttal vetített képes előadása során az év eleji, nyolcnapos egyiptomi útjáról beszélt.
Mint mondta, szerencséje is volt, hiszen mindössze néhány héttel a koronavírus-járvány berobbanása előtt barangolta be a Nílus ajándékának is nevezett országot. Járt a húszmillió lakosú Kairóban, ahol a bazárok világába is bepillantás nyert, s ellátogatott a főváros közelében található gízai piramisokhoz is. Megfordult Egyiptom másik legnépesebb városában, az ókori világítótornyáról is híres Alexandriában, az asszuáni gátnál, de délen, a szudáni országhatár közelében is.
Szerinte a főként iszlám vallású Egyiptom ma igen nagy figyelmet fordít a közbiztonságra, ezért az ország frekventált, leginkább látogatott pontjain az idegenforgalom, a turizmus nem veszélyesebb, mint általában.