Spanyolországról szóló előadással folytatódott a Salla Művelődési Központ egyik legsikeresebb sorozata, a Világjárók Klubja. Az elmúlt héten Varga Károly nyugalmazott pedagógus osztotta meg spanyol úti élményeit.
Egyiptomról szóló előadással folytatódott a Világjárók Klubja: a Salla Művelődési Központban Varga Károly nyugalmazott pedagógus mutatta be az észak-afrikai országot, s annak – elsősorban az ókori kultúrához kapcsolódó – nevezetességeit.
Személyes kapcsolatoknak köszönhetően (egy vietnami illetőségű egyetemi hallgatótársa segítségével) járta be több alkalommal is a délkelet-ázsiai térséget Varga Károly nyugalmazott középiskolai tanár, aki a Kambodzsában és Dél-Vietnamban szerzett élményei
HANOI - Úgy tartják, az igazi barátság ismérve az, hogy akár évek is eltelhetnek a legutóbbi találkozás óta, élhetnek egymástól nagy távolságra, mégis ugyanott tudják folytatni a beszélgetést, mint ahol anno abbahagyták.
Úgy tartják, az igazi barátság ismérve az, hogy akár évek is eltelhetnek a legutóbbi találkozás óta, élhetnek egymástól nagy távolságra, mégis ugyanott tudják folytatni a beszélgetést, mint ahol anno abbahagyták.