Gyalog is biztonságosabb

2020.07.17. 07:00

Bruttó 480 millió forintból újult meg a Göcsejbe vezető út

Több ezer köbméter földet megmozgatva elbontották és újraépítették a 7405-ös számú, Zalaegerszeg és Pórszombat közötti út Dobronhegyen átvezető szakaszát.

Arany Gábor

A Magyar Falu Program támogatásával felújított utat csütörtökön délelőtt avatta fel Vigh László országgyűlési képviselő és Mórocz József, a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Mórocz József és Vigh László pezsgős koccintással avatta fel a dobronhegyi útszakaszt
Fotó: Arany Gábor

Vigh László felidézte: a töltésen húzódó szakaszon a víz­elvezetés hiányosságai miatt a rézsű megcsúszott, és félő volt, hogy teljesen tönkremegy a Göcsejbe vezető legfontosabb útvonal.

A bruttó 480 millió forintból megvalósult felújítás egy kilométeres szakaszt érintett, a munkálatok legkomolyabb részét az a kétszáz méter tette ki, ahol az alapig elbontották a helyenként hat méter magas töltésen futó utat. Mint ­Morócz József kiemelte: mindezt a forgalom fenntartása mellett kellett megvalósítani.

Az ősszel kezdődött munkálatokban először az út jobb oldalát, nyugati felét bontották el hat méter mélységben, félpályán biztosítva a közlekedést. A töltésből kitermelt agyagot köbméterenként 80 kilogramm mésszel keverték, visszadolgozták, és a mész az agyaggal, vízzel reakcióba lépve nagy szilárdságú, teherbíró anyaggá vált. Erre került a 20 centiméteres alap védőréteg, amit 20 centi zúzott kővel borítottak, majd több réteg aszfalttal fedtek. Télen leálltak a művelettel, amit tavasszal megismételtek a keleti oldalon is, ott három méter mélységig bontották el a töltést. A felújítás részeként az út Kandikó felé eső része is új aszfaltot kapott a két évvel ezelőtt felújított szakaszig.

A beruházás a gyalogosok biztonságát is szolgálja: a félpályás forgalom fenntartása miatt a nyugati oldalon szélesebb sáv maradt vissza, azaz a padka is kapott aszfaltburkolatot. Ezt nem bontották vissza, hanem optikailag elkülönítették, és ezt immár a gyalogosok használhatják. Ezen a szakaszon eddig nem volt járda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában