A trianoni Zala és a revízió

A történelmi Magyarország délvidéki s közte a zalai területek megszállása a revízió negyedik hullámában, a Felvidék, Észak-Erdély és Kár­pátalja visszacsatolása után történt, 1941-ben. A zalai Muraközt és Muravidéket birtokló Jugoszláviában 1941-ben politikai fordulat történt, s emiatt ellenséges viszonyba került Németországgal, ezért Hitler döntött a megtámadásáról. Felszólította Magyarországot is, hogy déli területeiért cserébe szintén lépjen akcióba. Magyarország azonban 1940. december 12-én együttműködési megállapodást kötött déli szomszédjával, amellyel a jó politikai érzékű miniszterelnök, Teleki Pál az ország egyre erősebb német kiszolgáltatottságát akarta ellen­súlyozni. Ekkor nehéz helyzetbe került, s ez számára feloldhatatlan konfliktust, végül öngyilkosságot eredményezett. Ezzel azonban az események menetét nem állíthatta meg. A német csapatok 1941. április elején megtámadták Jugoszláviát, s miután április 10-én kikiáltották a független Horvátországot, a magyar csapatok is megkezdték a hadműveleteket. A zalai határ mentén a jugoszlávok már április 6-án kiürítették a térséget, visszavonulás közben felrobbantották a Dráva és a Mura hídjait, így a letenyeit is, Rédicsnél pedig felszedték a síneket. Ezeket a német hadsereg helyreállította és tovább nyomult dél felé.

Ekkor, április 10-én Lenti főszolgabírói hivatalába a Lendva és környéki magyar falvakból küldöttség érkezett, amely arra kérte a magyar csapatokat, hogy haladéktalanul vonuljanak be a területre, mivel a német csapatok továbbvonulása miatt az itt élő magyar népesség az ellenséges érzelmű, elsősorban a háború után betelepített délszláv lakosság, valamint bujkáló csetnik és komitácsi partizán alakulatok támadásának lehet kitéve. Néhány nappal később ugyanez az esemény megismétlődött, de már monumentálisabb keretek között. Ekkor ugyanis a Muravidék nemcsak magyarlakta falvaiból, hanem a többiből is hatalmas embertömeg lépte át a határt és magyar zászlók alatt Lentibe vonult, ahol a főszolgabírói hivatalban hivatalos kérvényt intézett a magyar kormányhoz, amelyet ott helyben több százan alá is írtak. Ebben megismételték félelmüket a „betelepített szlovén, monte­negrói és szerb telepesek esetleges garázdálkodása miatt”, egyben kifejezték kérelmüket, „hogy a magyar haderő és a magyar közigazgatás szervei haladéktalanul vegyék át a magyar érdekek képviseletét és védelmét azzal, hogy Alsólendvára és az összes szerb uralom alól felszabadult területekre azonnal bevonulnak”.

A magyar kormány azonban megvárta Jugoszlávia hi­vatalos felbomlását, mely Hor­vátország önállóságának kikiáltásával április 10-én bekövetkezett, s csak ezután indította meg a támadást. A magyar honvédség zalai alakulatai, a 9. gyalogdandár nagykanizsai zászlóalja 1941. április 16-án reggel 7 órakor lépte át elsőként a trianoni Zala határát, és megkezdte az előrenyomulást Lendva és Csáktornya irányába. Ellenállásba sehol nem ütköztek, a falvak lakossága az érkező honvédeket virágkapuval és hatalmas éljenzéssel, öröm­ünneppel fogadta, s a magyar csapatok diadalmenetben vonultak be Alsólendvára.

A Muravidék Magyarországhoz való csatlakozása nem is volt kérdés, más volt azonban a helyzet a Muraközzel. Ennek lakosságát nagy többségében horvátok alkották, ezért a területre a függetlenné vált Horvátország is igényt tartott, amely ráadásul Magyarország szövetségesé­nek minősült. Kezdetben Bárdossy László miniszterelnök és Horthy Miklós sem erőltette a Muraköz Magyarországhoz csatolását, az ügyet konfliktus nélkül, diplomáciai úton, a Horvátországgal való jó viszony fenntartásával kívánták megoldani. A katonai be­vonulás tehát nem eredmé­nyezte azonnal a Muraköz Ma­gyarországhoz csatolását, a terület sorsa május–júniusban még teljesen bizonytalan volt.

Ez a helyzet azonban a ma­gyar nacionalistákat és a szélsőjobboldali erőket nem elégítette ki, ezért a Muraköz függőben lévő helyzete erős belpolitikai feszültséget eredményezett. Ugyancsak nem mérlegelte a kényes diplomáciai szituációt Zala vármegye közgyűlése és a lakosság jelentős része sem. 1941. április 27-én a zalaegerszegi plébános, Pehm József, a későbbi Mindszenty hercegprímás tá­bori misét celebrált a Muraköz szívében, Csáktornyán, amelyen négyezer ember vett részt, akik magyar zászlókkal, falutáblákkal, ének- és zeneszó mellett vonultak föl. Május 8-án Zala vármegye közgyűlése ülést tartott, s ezen 12 501 muraközi lakos aláírásával ellátott hűségnyilatkozat elküldéséről döntöttek Bárdossy miniszterelnök és Horthy részére. Május 11-én pedig Perlak községben zajlott le hatalmas demonstráció, amelyen ötezer ember vonult föl felvirágozott szekereken, lovas bandériumokkal zeneszó mellett, és követelte a terület Magyarországhoz csatolását. Ugyanezen a napon hatalmas ünnep volt Alsólendván is, amelyen 15 ezer ember vett részt. Ismét misét celebrált Pehm József, melyet szlovén nyelvre is fordítottak, majd beszédek hangzottak el, elénekelték a Szózatot és a Himnuszt, s a rendezvény végül hatalmas díszfelvonulással zárult.

A Muraköz sorsa végül augusztusban rendeződött, ekkor a katonai közigazgatást végre felváltotta a magyar államé, az Országgyűlés pedig az 1941. évi XX. törvényben kimondta a délvidéki területek végleges visszacsatolását. Ezzel lezárult a trianoni béke revíziója, de tudjuk, hogy nagyon súlyos árat kellett érte fizetni. Magyarország végleg belesodródott a háborúba, és elköteleződött a náci Németország mellett. Ez tükröződött a második világháborút lezáró párizsi békeszerződésben, amely gyakorlatilag helyre­állította a trianoni határokat.