Az ország második legöregebb harangja ma is megkondul

A tatárjárás után, 1244-ben IV. Béla a várat a johannitáknak adományozta, majd 1333-ban a falu már a Rezi várhoz tartozott. 1427-ben Zsigmond király ajándékozta a Gersei Pethő családnak a birtokot, akik később a környék egyik legfontosabb urai lettek. A falu határának egy része a győri káptalané volt, a Gersei Pethő család alapította Felsőzsidet, míg a káptalani rész Alsózsidként élte mindennapjait. A két települést 1938-ban egyesítették Bakonyzsid néven, de ezt nem fogadta el a falu, hiszen a település erősen a keszthelyi tájhoz kötődött, a Keszthelyi-fennsík keleti szélén található. 1943-ban kapta a község a mai nevét, amely azonos azzal a Vár-völggyel, amely Keszthelytől húzódik észak felé Rezi és Tátika várának irányába.

Az alsózsidi Szent Domonkos templomot Károly Róbert idejében építették. A történeti kutatások révén ismert 1333-ból István nevű papja, aki 10 széles és 20 kis dénárt, 1334-ben pedig 14 széles dénárt fizetett pápai tized fejében. A templom funkcionált 1428-ban is, ekkor Lőrinc volt a plébánosa, míg 1441-ben János.

A templom és a falu egy része a török dúlás alatt elpusztult. Bár a falu behódolt a törököknek, akik előbb 1555-ben felégették, majd 1567-ben, aztán 1572-ben ismét itt pusztítottak. Az 1657-es dúlás után a század végére a terület nagy része puszta volt. A 18. század elején a szőlők és a határ megműveletlenül maradtak. Nem volt elég ez a sorscsapás, az 1711 évi pestisjárvány 35 gazda halálát okozta.

A török a templomot is részben lerombolta, de állt még a tornya és a szentélye, míg a hajó elpusztult. A török kiűzése után páter Csontos Istvánt említi a história, aki a viszonylag ép szentély és a torony között felépítette a templomhajót. Az épület teljes átépítésére 1899-et követően került sor, amikor is 1900-ban Radics Ákos műépítész tervei szerint átépítették. Megmaradt a gótikus szentély, de 18. századi hajót kibővítették és kereszthajóval egészítették ki. Ekkor készült a sekrestye, az oldalkápolna és a szentélyfej is. Az egész átalakítás romantikus, neogótikus stílusban készült. A templom századfordulón történt restaurálásakor a szentélyben, az oltár alatt egy cserépedényben 231 ezüstpénzt találtak. Köztük voltak II. Ferdinánd 1627-ben veretett érméi is.

A Szent Domonkos templom az országban egyedülálló haragot őriz, itt kondul meg ma is az ország második legöregebb működő harangja, amelyet 1524-ben öntöttek. (A legöregebb, ma is szóló harang a vasi Pornóapátiban van, 1492-ben öntötték.) A templom berendezését 1889-ben tiroli mesterek készítették, orgonája pedig 1901-ben került ki a Rieger testvérek műhelyéből.

A második világháború alatt, lengyel menekültek is éltek a faluban. 1941 május 23 és november 2-a között nyolcvanan, 1942 májusában pedig 60-an. Szombat esténként gyűltek össze a templomban, amikor egyedül lehettek az öreg falak között. Ottlétük emlékét őrzi a templomnak ajándékozott szép fali csengő, amelyen réztábla hirdeti üzenetüket, ami magyarra fordítva így szól: „A lengyel menekültek ajándéka, kik Isten eme házában imádkoztak hazájuk szabadságáért.”

A felsőzsidi falurészben a 18. században a temetőben építettek kápolnát, ami a falu temploma volt. A mellette álló évszázados, a kiszáradással küzdő hársfákkal, s az ódon sírköveivel lélekemelő látványt nyújt bármely évszakban érkezünk is a közelébe. Ez a kistemplom azonban belülről nem látogatható.

- A Szent Domonkos templom főoltárát most restaurálják, a templomkertben lévő keresztet pedig már felújították. A temetőben óvjuk az öreg hársfákat, de sajnos egyet ki kellett vágnunk, mert elszáradt – mondja Barcza Balázs polgármester, s hozzáfűzi, hogy a vihar kidöntötte „képes-fát” nem sikerült behozni a faluba, mert korhadtsága miatt nem bírta volna a felemelést, szállítást. A „képes-fa” egy több mint 150 éves csertölgy volt, amelynek odvában őriztek egy Máriát a kisdeddel ábrázoló képet. A vihar kidöntötte matuzsálem közelben emlékhelyet alakítottak ki a kép számára. Ezen kívül út menti kőkeresztekből és szobrokból is van 28 a faluban és határban, amelyeket igyekeznek óvni az idő múlásától.