Tizenharmadik alkalommal

2020.03.28. 09:00

Túrával őrzi a Dél-zalai Kék Virág Túracsapat Egry József emlékét

Horváth-Balogh Attila

A túracsoport tagjai (még a járvány előtt) a vendéglátóikkal Zalaújlakon

Fotó: Dél-zalai Kék Virág Túracsapat

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg idén a Dél-zalai Kék Virág Túracsapat a természetjárók körében ezúttal is élénk érdeklődést kiváltó Egry József túrát.

A túracsoport tagjai (még a járvány előtt) a vendéglátóikkal Zalaújlakon
Fotó: Dél-zalai Kék Virág Túracsapat

Lőrincz Sándor túravezető elmondta: március 14-én 28 túrázó vágott neki az Újudvar és Zalakaros közti 18 kilométeres távnak, melynek során útba ejtették Zalaújlakot is, hogy tisztelegjenek a kis falu nagy szülötte, a Balaton festője, Egry József emléke előtt.

A kora reggeli indulás után a csapat járt a két híres eszperantistáról, Kalocsay Kálmánról és Baghy Gyuláról elnevezett Eszperantó forrásnál, majd a Nagybakónak határában 1926-ban állított József-hegyi harangláb érintése után érkezett meg Zalaújlakra. Itt Csuha Piroska, az Egry József Alapítvány vezetője és Böröndi Ferenc polgármester várta a társaságot, valamint a Piroska Vendégházban az elengedhetetlen forralt bor, tea és sajtos pogácsa.

– Egy ideig most e túra élményeiből kell táplálkoznunk, hiszen a koronavírus miatt elmaradnak a tavaszi-nyári időszakra tervezett programjaink – tette hozzá végül Lőrincz Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában