Koronavírus Zalában

2020.03.10. 17:30

Koronavírus: Ilyen most az élet Olaszországban – a védelmet szolgálják az intézkedések

„Tisztelettel kérjük kedves klienseinket, hogy legyenek kedvesek betartani a minimum egy méteres távolságot, és egyszerre maximum két ember jöhet be a gyógyszertárba” – áll egy olasz gyógyszertár bejáratánál egy kézfertőtlenítő folyadék mellett.

Keszey Ágnes

Az orvosnál így várnak az emberek, követik az utasítást

Fotó: Balogh-Kovács Bea

A feliratról készített képet Balogh-Kovács Beától kaptuk, aki férjével együtt Toszkánában él. A Keszthelyen és környékén műsorvezetőként és rendezvények háziasszonyaként ismert nőt kerestük meg, hogy számoljon be tapasztalatairól. Mint mondja, megváltozott az élet Olaszországban, de a karantén nem valami veszélyforrás, éppen ellenkezőleg: a koronavírus terjedésének megelőzését, mindenki érdekét szolgálja.

Balogh-Kovács Bea osztotta meg tapasztalatait

Mint ahogy az MTI is hírt adott róla, hétfőn este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette, hogy az új koronavírus okozta járvány terjedése miatt egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. Az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap.

Az orvosnál így várnak az emberek, követik az utasítást
Fotó: Balogh-Kovács Bea

Balogh-Kovács Beatrix – aki a Keszthelyen és környékén élőknek műsorvezetőként, rendezvények háziasszonyaként ismert – Olaszországban, a toszkán térségben él férjével.

A gyógyszertár felirata kedd reggel
Fotó: Balogh-Kovács Bea

-Nem karanténról van szó (a médiában megjelent megfogalmazások ellenére sem), hanem szigorított feltételek mellett éljük az életünket kedd reggel óra. Ezt fontos kiemelnem, mert a kettő egészen mást jelent- kezdte beszélgetésünket Balogh-Kovács Bea, aki három másik, kint élő magyarral is folyamatosan tartja a kapcsolatot. Elmondta: mindannyian jól vannak.

-Itt Toszkánában felmerült annak lehetősége, hogy bezárnak bárok, éttermek, divatüzletek, ajándékboltok. De erről mindegyik üzlet tulajdonosa maga dönthet. Az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, orvosi rendelők, kórházak zavartalanul működnek. Az otthonunk közelében van egy kisbolt, ott mindent megkapok, ami szükséges, nincsen hiánycikk. Pánikhangulatra, felvásárlásra utaló képeket és nagyon sok helyen láttam, de személyesen soha nem tapasztaltam. Az üzletekben viszont érzékeltem, hogy a boltban az emberek távolságot tartanak egymástól-sorolta tapasztalatait Balogh-Kovács Bea. A képek, amiket kedden délelőtt készített szintén mutatják, mindazt, amiről mesélt. Az tény, hogy sok szokatlan látvány fogadja az embereket : ideiglenesen bezártak az iskolák, a szokásos dugók helyett könnyebb a közlekedés, zárva van több kávézó, s az emberek szájmaszkban, egymástól tisztes távolságra állnak a kórházban, míg bejutnak a rendelésre, s az elővigyázatosságra int egy gyógyszertár.

A kávézó ilyenkor nyitva szokott lenni, most nincs
Fotó: Balogh-Kovács Bea

- Mindenkinek, akivel beszélek, elmondom: nem szabad pánikba esni és nem szabad félelmet kelteni.A pánik is közrejátszott abban, ami idáig vezetett: nagyon sokan északról elindultak a déli tartományokba. Én egy üdülőövezeti utcában élek, ahol az évnek ebben az időszakában csak néhányan lakunk, de most szinte minden nyaralóba beköltöztek tulajdonosaik. Az északról érkezők veszélybe sodorták a másik országrészeket is. Most mindenkinek korlátozzák a mozgását, hiszen korábban sokan nem tartották be az, hogy ne utazzanak el. Az intézkedéseket nem katasztrófának kell tekinteni, hanem megelőzésnek és vírus megfékezésének. Nagyon fontos, hogy komolyan vegyük és betartsuk az óvintézkedéseket. Tudjuk az olaszokról, hogy szívesen ölelkeznek, közel mennek egymáshoz, nagy társaságba összeverődve járkálnak, vesznek részt programokon. Náluk sokkal nehezebb betartani és betartatni a szabályokat. Mi a mindennapi életünkbe szorosan beépítettük az óvintézkedéseket: használjuk a gumikesztyűt, a kézfertőtlenítőt, a maszkot- részletezte Balogh-Kovács Bea. Elmondta azt is, hogy a koronavírus terjedéséről, az ismert megelőzési módszerekről és a betegség terjedésének visszaszorítására tett intézkedésekről folyamatosak a híradások és könnyen hozzá lehet jutni minden információhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában