A szakemberek az idén újra felmérték a hazánkban telelő ragadozómadár-állományt

Minderről Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezető természeti őre beszélt lapunknak, aki személyesen is részt vett a felmérésben. Mint mondotta, a Sasszinkron célja a ragadozómadár-állomány számbavétele, különös tekintettel a fokozottan védett fajokra. A munkát főként önkéntesek, a Magyar Madártani Egyesület tagjai, természetvédelemmel foglalkozó szakemberek, amatőr madarászok végzik. A módszertana rendkívül egyszerű, az ország területét úgynevezett UTM négyzetekre osztják fel – ezek oldalhosszúsága 2,5 kilométer – majd az arra kijelölt időpontban ezeket az UTM négyzeteket járják végig. Elsősorban a már ismert fészkelőhelyeket veszik szemügyre, mellette pedig a vizes élőhelyekre koncentrálnak, hiszen a ragadozó madarak a téli időszakban azok környékét lepik el.

– Az idei Sasszinkron kevésbé ideális időjárási körülmények között zajlott, nagy volt a köd, emiatt a látótávolság jelentősen csökkent – mondta Lelkes András. – Az eredmények mégis impozánsak, talán annak is köszönhetően, hogy egyre nagyobb területeket tudunk felmérni. Az idei számláláson 396 felmérő vett részt, a hazai szakemberekhez csatlakozott szlovák, cseh, osztrák, szerb, román és horvát kollégák segítségével nemcsak Magyarország, de a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérték, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.

Lelkes András számadatokat is említ. Mint mondja, hazánk területén minimum 1201, maximum 1269 sast figyeltek meg. Az eltérés a párhuzamos észlelésekből adódhat, különösen az UTM négyzetek szélén fordulhat elő, hogy ugyanazt a madarat a megfigyelők közül többen is észlelik. Ami az egyes fajokat illeti, a várakozásoknak megfelelően rétisasból volt a legtöbb, 805 példány, ezt követte a parlagi sas 390 példánnyal, míg a vélhetően Lengyelország területéről vagy a skandináv államokból ideiglenesen áttelepült fekete sasból négy, szirti sasból pedig két egyedet láttak. A természetvédelmi őr a zalai adatokat is ismertette. Megyénk területén 44 rétisas mellett két fekete sast észleltek a megfigyelők.

– Ez a várakozásainknak megfelelő szám volt – mutatott rá. – Zalát a természeti adottságai miatt főleg a rétisasok kedvelik, én magam többet is láttam közülük az akció során, egyrészt a Göcsejben, illetve a Principális-csatorna környékén. Ez utóbbi helyen többet is sikerült észlelni. A velem együtt Kerkaszentkirályon dolgozó kollégám szintén látott rétisast a Mura árterében, de a legtöbb egyed értelemszerűen a Kis-Balatonnal, illetve a Miklósfai-tavak környékén, azaz a megye keleti-délkeleti régiójában fordult elő, hiszen ezek a sasok által leginkább lakott területek. Volt tudomásunk a fekete sasokról is, hiszen több mint húsz éve, a téli időszakban rendszeresen felbukkannak a Kis-Balatonon. A korábbi észlelések alapján három példányt tartottunk számon, ebből kettőt sikerült a Sasszinkron akció alatt megfigyelni. Parlagi sasra mi nem is számítottunk, hiszen annak az Alföld a fő megjelenési területe, a Dunántúlon csak néhány helyen, például a Kisalföldön vagy a Mezőföldön szoktak előfordulni. A szirti sas pedig a fekete sashoz hasonló módon szintén ritkaságszámba megy Magyarországon, azért jelennek meg időnként mégis, mert kóborolnak, akár több száz kilométert is megtesznek.

Lelkes András azt is elmondta: a megyék rangsorában 256 rétisassal, 32 parlagi sassal és két fekete sassal Hajdú-Bihar áll az élen, ez vélhetően köszönhető annak is, hogy az északi területekről, azaz a skandináv területekről, Lengyelországból nagyon sok madár délre húzódik, s úgy telel át. Ezek főleg a Hortobágyon található halastavak környékére koncentrálódnak, hiszen ellentétben a réti

sasokkal, a parlagi sasok inkább a síksági-pusztai élőhelyeket kedvelik jobban. Ha csak a rétisasokat tekintjük, úgy Zala az ötödik helyen áll. Az összes sast számolva már közel sem ilyen szép az eredmény, úgy a 11. helyet érte el megyénk. Lelkes András erre is próbál magyarázatot adni. Mint mondja, Zalában is rengeteg halastó, s egyéb vizes élőhely található, ám ezeknek kisebb a vonzáskörzete, vagyis az itt feljegyzett sasok mozgástere inkább csak egy szűkebb, vélhetően 50-100 kilométeres körre terjed ki.

– A megfigyelőakció a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt – sorolta tovább a természetvédelmi szakember. – A sasok mellett további 17 ragadozómadár-faj közel 13 ezer példányát is sikerült megfigyelniük az akcióban részt vevőknek. A leggyakoribb hazai ragadozómadár továbbra is az egerészölyv, ebből 8526 példányt észleltünk, Zala megyében is ebből a fajból észleltük a legtöbbet, csak én magam 45 példányt számoltam össze. Az egerész­ölyvet a harminc-negyven évvel ezelőtt Magyarországon még úgymond listavezetőnek számító vörös vércse követi 1690, illetve a kékes rétihéja 1106 egyeddel. Volt még 259 gatyás ölyv, 201 karvaly, 81 barna rétihéja, 51 kis sólyom, 45 kerecsensólyom, 40 vándorsólyom, 31 héja, 15 pusztai ölyv, 11 vörös kánya, valamint öt barna kánya is. A nappali ragadozó madarak mellett a baglyokat, a ragadozó életmódú énekesmadarakat, mint a holló vagy a nagy őrgébics szintén számba vették a megfigyelők, néhány régióban pedig ezzel párhuzamosan a túzokokat is feljegyezték.