2020.02.20. 09:00
Jó pénzügyi kondícióval kezdett a Letenyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület
A Körzeti Tűzoltó Egyesület a múlt héten pénteken tartotta éves közgyűlését a helyi Happy Bike Kerékpáros Centrumban. A rendezvényen részt vettek a környékbeli hivatásos szervek mellett a horvátországi Hodosan, illetve a szlovéniai Lendva és Csente tűzoltó egyesületeinek delegációi is.

Kovács Tibor, a Letenye ÖTE elnöke évértékelőt tart
Fotó: Mirkó Imre
Mint azt Kovács Tibor, az egyesület elnöke beszámolójában elmondta: az egyesület tavaly három nyílt, mindenki által látogatható rendezvényt tartott. A nemzeti ünnepek megtartása mellett, a társ- és baráti egyesületek meghívásának eleget téve részt vettek az ünnepi letenyei rendezvényeken. Az ifjúsági csapat a 2019-ben Lakhegyen tartott megyei CTIF versenyen 2. helyezést ért el. A Letenye ÖTE legidősebb tagjai a szlovéniai Csentén tartott Veterán Tűzoltó Versenyen 6. helyezést értek el.

Fotó: Mirkó Imre
Ernszt Gábor egyesületi parancsnok beszámolójában többek között elmondta: 2019-ben 30 esetben vonultak kárhelyszínekre, részben a letenyei katasztrófavédelmi őrs hivatásos állományával, részben önállóan. A beavatkozások mellett 11 esetben nyújtottak segítséget kármegelőző munkálatokban, valamint 6 esetben kaptak felkérést iskoláktól bemutatók tartására, további 2 szakmai gyakorlatot is sikeresen végrehajtottak.
A Letenye ÖTE a tavalyi szakmai és civil pályázatokon 406 ezer forint értékben dugólétrakészletet és 750 ezer forint értékben működési költséget nyert, amelyből, egy környékbeli vállalkozó támogatásával közösen, megújultak a 42 éves tűzoltóautójuk megkülönböztető jelzései, jobban láthatóvá és hallhatóvá válva ezáltal a vonulások alkalmával.
A pénzügyi beszámoló szerint az egyesület jól sáfárkodott a pályázatokon elnyert, valamint az önkormányzatok által adott támogatásokkal, a magánszemélyek adományaival is. A 2020-as évet jó pénzügyi kondícióval kezdték meg. A felügyelő bizottság értékelése alapján jól és szabályosan gazdálkodtak, illetve a törvényeknek megfelelően működtek.
Farkas Szilárd, Letenye polgármestere megköszönte a Letenye ÖTE egész éves munkáját és az önkormányzatnak nyújtott segítséget. Mint mondta: a város a közeljövőben visszakapja a volt Kossuth utcai tűzoltószertár épületét, amelyre már benyújtották igényüket az önkéntesek, akik meg is kaphatják azt.