Három évtizede polgármester Magyarszerdahelyen Marczin György

– Végzettségem szerint vendéglátós vagyok, 15 évet töltöttem el a szektorban, majd az ÁFÉSZ-hez igazoltam, 1991-től pedig a település vegyesboltját működtettük a feleségemmel néhány évvel ezelőttig – bocsátotta előre Marczin György. – Az új önkormányzati rendszer 1990-ben állt fel, addig nekem semmi közöm nem volt ehhez a területhez, nem voltam tanácselnök, sem MSZMP-titkár, de párttag sem. Rudics Róbert akkori MDF-es országgyűlési képviselő beszélt rá, hogy induljak a magyarszerdahelyi polgármester-választáson – amit megnyertem. A Magyar Demokrata Fórumba viszont beléptem, mert sikerült itt, a faluban alapszervezetet alapítani, volt rá igény. Megjegyzem, ha a kisgazdapárttal szimpatizáltak volna többen, akkor kisgazda-­alapszervezetet alapítunk, engem személy szerint inkább az motivált, hogy jöjjön létre egy közösség, ha nagyképű akarnék lenni, akkor úgy fogalmaznék, szellemi műhely. A nagypolitika soha nem érdekelt. Az viszont izgatott, hogy helyi emberek hogyan csinálhatnak együtt valami jó dolgot.

Mint azt kiemelte: az első időszak nagyon nehéznek bizonyult. Kezdő volt ő, kezdő volt a képviselő-testület és kezdő a jegyző is. Ma már mosolyogva olvassák újra mindannyian a kilencvenes évek elején meghozott határozati, rendeleti javaslatokat.

– Hihetetlen, mennyire bükkfanyelven sikerült ezeket megfogalmazni, talán azért, mert mindenki azon görcsölt, nehogy kimaradjon belőlük valami, ne legyenek félreérthetők, és ne találjon bennük senki kiskapukat – magyarázta Marczin György. – A jobbító szándék miatt mindenki csiszolt valamit a szövegen, ezért megesett, hogy egy-egy rendeleten éjfélig, egy óráig is vitatkoztunk. Így születhettek olyan nyakatekert mondatok, amelyeket olvasva ma már azt is nehéz kitalálni, mit akartunk akkor…

Nagy változások érték 1990 után a társadalmat, ezeket természetesen az önkormányzatok is tudták hasznosítani. Igaz, nem minden zajlott igazságosan…

– Kinyílt a világ, akkor építették ki a falvakban, így itt is a vezetékes telefonhálózatot, ami nagy lépés volt, hiszen addig Magyarszerdahelyen például négy-öt telefonkészülék működött; a postán, az óvodában, a téeszelnöknél és még pár helyen – idézte fel a településvezető. – A bárki számára elérhető telefon a rendszerváltás gyümölcse, mint ahogy a közművek nagy része is – azt kell mondanunk, hogy ezeket a fejlesztéseket valójában a mi generációnk fizette meg. 1992-ben például a telefonprogramba 50 ezer forinttal kellett beszállni, ami abban az időben nem kevés pénz volt (még akkor sem, ha a felét le lehetett beszélni). Aki később jelentkezett, attól meg nem kértek egy huncut vasat sem, ez kicsit bosszantó volt. Nem tartottam korrektnek, hogy egy csapat ember fizetett a kiépítésért, a többiek meg ingyen ráköthettek. Erre kicsit később a szolgáltatók is rájöttek, és azóta mindenkinek kell hálózatfejlesztési díjat fizetni. A másik dolog, amit kiemelnék az önkormányzati munka szempontjából, az internet, rendkívüli módon meggyorsította és megkönnyítette a dolgunkat, pillanatok alatt utána lehetett nézni mindennek. Van egy kedves történetem is az infrastruktúra-fejlesztés időszakából: a falut kettészelő Kürtös-patak felett kellett átvinni a kábeltelevízió-vezetéket, amihez az akkor a folyóvizet kezelő hatóságtól illett engedélyt kérnünk. Ezt meg is kaptuk, azzal a feltétellel, hogy a kábel nem befolyásolja a hajóforgalmat – mesélte nevetve. – Nyilván bemásoltak egy formaszöveget, mert ha ránéznek a térképre, akkor látják, hogy ez nem a Rajna.

Marczin György arról is beszélt, hogy bizony a falu tipikus arca mára jelentősen megváltozott. Nagy testű állatot, marhát, lovat, sertést nagyon kevesen tartanak, sőt, már baromfi sincs sok. Mint mondta, furcsa, hogy az emberek többségének a falu szó hallatán ma már a tiszta levegő jut az eszébe, és nem a marhatrágya vagy a sertés szaga. Talán ez a hibás sztereotípia az oka annak, hogy a vidéki településeken is állattartást szabályozó rendeleteket kellett alkotni egy időben. A másik: a falusi közösségek régebben sokkal összetartóbbak voltak, az emberek összejártak beszélgetni, szórakozni, ha valaki szervezett valamilyen rendezvényt, akkor azon nem lehetett nem jelen lenni. Mi több, senki nem akart belőle kimaradni. Ma pedig senki sem akar elmenni, részt venni egy-egy programon, viszont mindenkinek van véleménye, ami gyakran negatív: a szomszéd falu rendezvénye mindig jobb.

– Ami áldás, egyben átok is: a gazdag tévécsatorna-kínálat és az internet elkényelmesítette, befelé fordulóvá tette az embereket – vélekedett. – Hogy elégedett vagyok-e az elmúlt harminc évvel? – kérdezett vissza a tavaly októberben nyolcadik polgármesteri ciklusát megkezdő Marczin György. – Biztosan lehetett volna többet tenni, de azt gondolom, ami lehetősége volt a képviselő-testületnek, a falu közösségének, azt megragadtuk. Minden alkalommal segítő, Magyarszerdahelyért tenni akaró képviselőim voltak, politikai rivalizálást köztük soha nem tapasztaltam. Mindig az volt az elvünk a testületi üléseken, hogy első a falu, és miután lezártuk az összes napirendi pont tárgyalását, utána beszélgethetünk bármiről. Szerintem valahogy így kellene ennek működnie mindenhol, beszéljünk akár városról, akár a legkisebb faluról.