A kiadások meghaladják a bevételeket

2020.01.04. 07:00

Emelkedtek a gyepmesteri szolgáltatás díjai Zalaegerszegen

Januártól 10 százalékkal emelkedtek a gyepmesteri szolgáltatás díjai. Ezt megelőzően utoljára 2017 elején nőttek a díjak, 20 százalékkal.

Szabó Judit

Forrás: Pixabay

Az önkormányzat azért döntött az emelés mellett, mert a szolgáltatás kiadásai jelentősen meghaladják a bevételeket. A szállítási költségekért 2020-ban kilométerenként nettó 165 forintot kell fizetni, az állati tetemek hulladékgyűjtő edényben való elhelyezéséért az állat nagyságától függően 1320-tól 11 ezer forint plusz áfát, az állat befogásáért nettó 2640 forintot, kábítással nettó 7920 forintot, az állatok gyepmesteri telepen tartásáért napi 1320 forint plusz áfát.

A magasabb költségek az önkormányzat szerint arra ösztönzik a gazdákat, hogy ne hagyják kóborolni az állatokat, hiszen a gyepmesteri díjakat nekik kell kifizetniük. Zalaegerszegen két gyepmester dolgozik, napi 24 órában elérhető a szolgáltatás. Tavaly több mint 12,5 millió forintot fizetett az önkormányzat a tevékenység finanszírozására, s még mintegy 400 ezer forintot az ATEV fehérjefeldolgozónak az állati tetemek elszállításáért és ártalmatlanításáért, miközben a gyepmesteri szolgáltatás bevétele mintegy 1,2 millió forint volt.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában