Régmúlt keszthelyi decemberek: vásárlás a korzón, jótékonykodás

Sok minden kiderül a huszadik század eleji keszthelyi újságok híreiből és hirdetéseiből, melyeket Iski Szilvia, a Helikon Kastélymúzeum történésze mutatott meg nekünk. De mielőtt felidéznénk a hajdanvolt decembereket, az egykori életet a keszthelyi korzón, s hogy mi mindent kínáltak a kereskedők, látogassunk el képzeletben a Festetics-kastélyba, arra az időre visszatekintve, amikor még a nemesi család lakta. Egészen pontosan az 1800-as évek végére, amikor Festetics Tasziló és Lady Mary Hamilton élt itt.

– A december igen fontos hónap volt az ő életükben, hiszen erre a hónapra esett a férj névnapja és a feleség születésnapja. Amikor még négy gyermekük kisebb volt, színjátékokat, verseket adtak elő szüleik tiszteletére – elevenítette fel az egykori eseményeket Iski Szilvia.

Természetesen a karácsonyi ünnepkör is nagyon fontos volt a Festetics-família számára.

– Ez főleg a jótékonyságban jelent meg. A kastély földszintjén felállítottak egy karácsonyfát a szegényeknek. 1913-ban ez egy hét méter magas fa volt, alatta több száz ajándékkal. S bár ez máskor nem volt szokás, ilyenkor beengedték a keszthelyieket is, akik a fenyő alatt lévő ajándékokból tudtak választani. A család jótékonysági eseményeken is részt vett. Mary Hamilton kezdeményezésére a zárdában egy népkonyhát hoztak létre decemberben, amely egész télen működött, s a rászorulók kaphattak itt enni. Több helyen is tartottak karácsonyi ünnepséget, ezek megrendezéséhez a Festetics-család adományokkal járult hozzá. A község (akkoriban Keszthely még nem város volt) óvodájában, a zárdában és a kórház bent fekvő betegeinek is volt lélekemelő karácsonyi ünnepség. A műsort a gyerekek adták, verseket, kisebb színdarabokat adtak elő és énekeltek. A városban élő műkedvelők is felléptek ezeken a jótékonysági rendezvényeken. A família a karácsonyt egy bensőséges ünnepnek tekintette. A Festeticseknek ez fontos időszak volt a család és a város iránt érzett felelősség szempontjából is – mesélt a múltról a történész.

A család rendszerint Keszthelyen ünnepelte a karácsonyt, s aztán az óév végén vagy az újév elején elutaztak: ez volt a vadászat ideje.

– Ha jónak ígérkezett a szalonkaállomány, akkor már szilveszter előtt elindultak a vadászterületeikre. A vadászati idény rövid ideig tartott, mert utána a család St. Moritzban töltötte a téli hónapokat, s csak tavasszal tértek vissza Keszthelyre – tette hozzá a történész.

Így hát a kastélyban abban az időben nem voltak pompás szilveszteri bálok, a helyi szállodákban viszont egymást követték az események – egész hónapban,

– A hotelekben már december elején megkezdődött a karácsonyi ünnepkörre való készülődés: jótékonysági koncertekkel, hangversenyekkel. Ezeken az elemi iskolák és a gimnázium tanulói is felléptek, csakúgy, mint a már említett műkedvelő lakosok. Az Amazonban (a ma fűúri utazásokat bemutató látogatóközpont hajdan hotel volt) is tartottak jótékonysági rendezvényt, ahol az úgynevezett felülfizetés volt a szokás. Kellett egy minimális belépőt fizetni, de amit ezen felül fizettek, az a szegényeknek jutott. A szállodák kapcsán tudunk a szilveszteri ünnepekről kicsit részletesebben. A korabeli újságok leírták, hogy ezek a szilveszteri mulatságok, melyek az Amazonban vagy a Hungária szállóban voltak, két markánsan elkülönülő részből álltak. Az első felében az itt pihenők közül sokan bemutatták művészi tehetségüket: ez lehetett akár versmondás, éneklés vagy egy színdarab előadása. A korabeli lapok – a Balatonvidék és a Keszthelyi Hírlap – nagyon szépen részletezték, hogy ki, mikor, milyen művet adott elő. A közönség élvezte ezeket a kisebb műsorszámokat is. S mivel a szilveszter mégiscsak a mulatságról szól, a műsorok után, éjfél közeledtével a zene és a tánc kapott főszerepet. Néha híres-neves cigányzenekarokat is meghívtak, s a vendégek áttáncoltak az újévbe. Három-négy óra körül fejeződtek be ezek a mulatságok. A korabeli lapok azt írták, hogy mindenki jól érezte magát és bizakodva tekint a következő esztendőre – fogalmazott Iski Szilvia.

De térjünk vissza a múltba, s abban is még a december eleji időszakba. Képzeletben induljunk egy sétára a keszthelyi korzóra, ahol a karácsonyi ajándékot vásárolni szándékozók mindent megtaláltak. S hogy kinek mit vegyenek, abban már akkor is segítettek mindenkit a reklámok: legalkalmasabb karácsonyi ajándékok bevásárolhatók a legjutányosabb áron; legszebb karácsonyi és újévi ajándékok, karácsonyfa-díszek és cukorkák a legjutányosabban beszerezhetők; mélyen leszállított árak mellett eladásra kerülnek az összes legdivatosabb selyem, szövet, csipke és flanel Blous kelmék, továbbá szőrme-áruk, nyakkendők, női gallérok, alsó szoknyák, kötények, zsebkendők, férfi ingek és még száz meg száz itt fel nem sorolható cikkek – ilyen és ehhez hasonló hirdetések sorakoztak (korhű írással) a helyi lapokban a huszadik század elején. Túlzás nélkül állítható, hogy amit akkoriban meg lehetett venni, mind­ahhoz a keszthelyiek is hozzájutottak.

– Azzal, hogy közelgett a karácsony, mindent el lehetett adni – hangsúlyozta Iski Szilvia, aki több várostörténeti sétán is bemutatta már az előző években, hogyan készülődtek a keszthelyiek az ünnepre.

A keszthelyi korzó – a mai Sétálóutca – a vásárlók kedvenc célpontja volt.

– Meghatározó volt a város életében Mérei Ignác. Az ő boltjában szó szerint mindent lehetett kapni. Olyan kereskedő volt, aki nagyon jól ráérzett, mit keresnek az emberek. Elsősorban könyvvel és kottával foglalkozott, de kapható volt nála korcsolya, fürdőruha, úszógumi, krémek, színházjegy. Amit el lehetett adni, az nála megvolt. Vajon hogy nézhetett ki egy általa hirdetett termék: például az elektromos, önműködő bajuszkötő? – folytatta a múltidézést Iski Szilvia.

Ma is ismert márkák termékeihez is hozzá lehetett jutni Keszthelyen – legyen az varrógép, mosópor, csoki vagy éppen gyógyszer. Télen igencsak hasznos a szőrmekabát és a kályha – ezeket is hirdették. Azt gondolhatnánk, hogy száz-százhúsz évvel ezelőtt máshogy készülődtek az emberek az ünnepre: kevésbé volt középpontban a vásárlás, sokkal inkább az ünnep hangulatának megteremtése.

– Hihetnénk, hogy régen mindenki otthon sütötte a finomságokat. De több cukrász hirdette, hogy vállalja a karácsonyi sütemények elkészítését – említette meg a történész.

Keszthelyen karácsonyi kádfürdőt is lehetett venni a nap bármely szakában, több kereskedő gramofont ajánlott, sőt, azt is tudni lehetett, hogy egy budapesti fogorvos decemberben a Hungária szállóban lévő lakásán folytat fogorvosi gyakorlatot.

– Olvastam egy cikket az 1910-es évek elejéről, melyben azt írták, hogy kedves keszthelyiek, mégiscsak advent van, a várakozás időszaka: ne rohangáljunk mindenféle ajándékért. Próbáljuk meg megadni az ünnep méltóságát – idézte fel Iski Szilvia a huszadik század eleji sorokat.