A Föld forog

2019.09.24. 13:35

Kétszáz éves kísérletet ismételtek meg Keszthelyen

Kétszáz éve született a francia fizikus, Léon Foucault, aki ingakísérletével bizonyított be, hogy a Föld forog a tengelye körül. E kísérletet ismételte meg a Vajda János Gimnázium a Fő téri templomban.

Keszey Ágnes

Farkas László mutatta be az ingakísérletet Fotó: A szerző

S azért a templomban, mert Foucault hajdan ugyancsak szakrális épületben, a Pantheonban végezte ingakísérletét, mellyel kimutatta, hogy nem az égitestek mozognak a Föld körül, hanem bolygónk forog tengelye körül.

Fotó: A szerző

A híres ingakísérletet Magyarországon először Kunc Adolf, a mai gimnázium elődje, az akkori premontrei iskola volt diákja, későbbi tanára végezte el 1880-ban. A mostani bizonyítás így többszörösen tisztelgett a hagyományok előtt, hiszen az akkor használt ingával ismételték meg. A keszthelyi Fő téri templomban 16 méteres kötélen függött a 30 kilogrammos gömb.

Farkas László mutatta be az ingakísérletet Fotó: A szerző

-Egy idő után a lengési sík elfordul, és a bábuk közül egyet-kettőt fellök a golyó- mutatta be előre Farkas László az eredményt, s valóban, néhány perc múlva így is történt. A gimnázium több módon is tisztelgett Foucault emléke előtt: poszterbemutatót, eszközkiállítást, vetélkedőt, rendhagyó fizikaórákat rendeztek, s mivel a fizikus készítette az első fotográfiát a Napról, így a diákok égitestről készített fotóiból, dagerrotípiáiból is nyílt tárlat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában