Szent István műve sziklára épült

2019.08.21. 07:00

A nemzeti ünnepen megyeszerte megemlékeztek az államalapító királyunkról

Megyeszerte ünnepségeket tartottak az államalapítás évfordulója alkalmából.

Arany Gábor, Benedek Bálint, Gyuricza Ferenc, Korosa Titanilla, Szabó Judit, Varga Lívia

Zalaegerszegen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet hétfőn Szent István csácsbozsoki szobránál

Zalaegerszeg

Tájékozódási pont földrajzi és szellemi értelemben ez a szobor. Ezt Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő fogalmazta meg beszédében hétfőn este a Zalaegerszeg keleti kapujában 2000 óta álló Szent István-szobornál tartott ünnepségen. Mint mondta, a szobor fizikai valóságánál fontosabb az a szellemiség, amit képvisel. Ez pedig nem más, mint a magyar államiság ezer éve, az a küzdelmes ezer év, amire támaszkodhat, építkezhet a mai valóságunk, és az az ezer év, amin hitünk alapszik, amiből erőt meríthetünk a mindennapjainkhoz. Szavait követően dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Egyebek mellett kiemelte: a magyar embereknek vannak értékei és érdekei. Alapvető érdekünk, hogy békében és biztonságban élhessünk. A több mint ezeréves múlt pedig hatalmas értéket hozott létre a magyar emberek számára.

– Nem hiszem, hogy az a kultúra, amit kialakítottak elődeink, az ne érdemelné meg, hogy kövessük – szögezte le.

Zalaegerszegen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet hétfőn Szent István csácsbozsoki szobránál

Benkő Tibor figyelmeztetett rá, békében, biztonságban élünk, de hogy ez mennyire törékeny, azt az elmúlt évszázad végén a délszláv háború, a közelebbi időkben pedig az ukrajnai fegyveres konfliktus mutatta meg. Ez is indokolja hazánk haderőfejlesztési, honvédelmi programját, tette hozzá. Szavait követően Furján Gellért plébános áldotta meg az új kenyeret, amit vele együtt Herkliné Ebedli Gyöngyi, dr. Benkő Tibor, Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester szegett meg.

Zalaegerszegen tegnap az olai templomban folytatódott az ünnepségsorozat. Balaicz Zoltán polgármester egyebek mellett arról beszélt, hogy Szent István életének a legfőbb tanulsága talán az, hogy a siker elképzelhetetlen helytállás, munka, az egymás iránt érzett felelősség és összefogás nélkül. Ezredévnyi tapasztalatunk mutatja, hogy a nemzetünk akkor volt sebezhető, amikor hiányzott a hit vagy az erő helytállni, ha elhitették velünk, hogy munka nélkül is juthatunk valamire, ha hagytuk, hogy az egyéni érdek felülkerekedjen az egymás iránti felelősségen, odafigyelésen, mondta a polgármester.

Zalaegerszegi kenyérszegés az olai templomban. A képen balról Bali Zoltán, Böjte Sándor, Balaicz Zoltán, Vigh László, Hodánics Péter, Ocsovai Grácián és Zsugyel Kornél Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Az új kenyeret Ocsovai Grácián plébános szentelte meg, majd felvágták és szétosztották a templomban. Ezt követően a skanzenben zajlottak programok a falumúzeum napján.

Zalaegerszegen megtartották a falumúzeum napját Fotó: Katona/Zalai Hírlap

Nagykanizsa

Nagykanizsán a Deák téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött az ünnep. A résztvevők innét az Erzsébet térre vonultak, ahol Dénes Sándor polgármester köszöntötte őket. Kiemelte: Szent István királyunk sziklára építette az államot, az országot. Elődeink az ő útján jártak, és nekünk sincs más dolgunk, mint a keresztény hitre építeni, a mindennapi munkánkat is hittel és szeretettel kell végeznünk.

Nagykanizsán Dénes Sándor szegte meg a kenyeret Fotó: Gergely

Balogh László, a humán bizottság elnöke, a Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje szólt ezt követően.

– Szent István államalapító emléknapja az igazi hazaszeretet ünnepe – fogalmazott, hozzátéve: az ünnepre fellobogózott város a kötődés, az együvé tartozás szép jelképe.

A történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret, s az önkormányzat jóvoltából kétszázötven darab, nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret kaptak a nagykanizsai városi ünnepségen résztvevők.

Zalakaros

Zalakaroson az ünnepi szentmisét követően a Szent István téren koszorúzott a szervező önkormányzat. Itt áldották meg az új kenyeret, majd az érdeklődők kulturális műsort láthattak.

Napjainkban hazánk és a közép-európai államok védelmezik a nemzetállami gondolatot, a keresztény kultúrát Európában, fogalmazott Manninger Jenő országgyűlési képviselő Keszthelyen a Fő téren tartott városi ünnepségen. Beszédében Szent Istvánnak a fiához, Imre herceghez írott intelmeiből idézett: semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ruzsics Ferenc polgármester arról szólt, hogy 16 éve ő szervezte meg az első augusztus 20-i ünnepséget a templom előtti térre. Történelmi tapasztalat, hogy a hatalom az ember kezében anélkül, hogy elismerne maga felett nagyobb hatalmat, hamar szörnyűséggé, diktatórikus eszközzé tud válni. Ezt már az ünnepség szónokaként Takaró Mihály irodalomtörténész fogalmazta meg. Hozzátette: az igazi kérdés a mai napon az, kié a hatalom és mire használja, mert a hatalom felelősség: rendet, biztonságot, emberhez méltó életet teremteni a nemzet minden tagja számára.

Keszthelyen fellépett a Nagyváthy táncegyüttes Fotó: Arany Gábor/Zalai Hírlap

Hévíz

Hévízen, a Szentlélek-templomban szentmisével kezdődött tegnap a városi ünnepség, a misét Szalontai István celebrálta. Papp Gábor polgármester beszédében hangsúlyozta: Szent István az idegen népek gyűrűjében, a keleti és a nyugati világ határán erős országot kívánt építeni. „Olyan országot, amelyben békés építőmunka, értelmes alkotás folyik, nem pedig kilátástalan küzdelem a mindennapi kenyérért. Olyan országot, ahol az erkölcsösséget bátran lehet jónak, a gazemberséget bűnnek nevezni. Olyan országot, amely tudatában van annak, hogy semmivel sem alávalóbb, mint a többi európai nemzet. Hogy nem kell mindenben feltétel nélkül hozzájuk idomulni, és feladni a saját értékeinket. Rendíthetetlen hittel élt a magyarok iránt, és letette az önálló, keresztény magyar állam alapjait” – fogalmazott a városvezető. Szent István domborművének megkoszorúzása után, már a templomkertben, Gergely István Tiszti, a csíksomlyói Árvácska Együttes vezetője mondott köszöntőt, majd az erdélyi fiatalok rövid műsora után a megszentelt, megáldott kenyérből minden jelenlévő részesült.

Hévízen Papp Gábor az új kenyérrel Fotó: Varga Lívia/Zalai Hírlap

Lenti

Lentiben a szentmise után a Templomkertben tartották az ünnepséget. Az új kenyér megszentelése előtt Horváth László, a város polgármestere mondott beszédet.

– Szent István eltökélten, ugyanakkor alázattal szolgálta nemzetét, megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként áll a későbbi korok nemzedékei előtt és előttünk most is – fogalmazott Horváth László. – Augusztus 20-a és Szent István legfontosabb üzenete, hogy szavak helyett tettekkel, ígéretek helyett munkával állhatunk csak meg vállalt feladataink és embertársaink előtt.

Lentiben cserkészek kínálták az új kenyeret Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap

 

Az új kenyeret Ipacs Bence plébános áldotta meg, s a polgármester és a képviselő-testület tagjai szelték fel. Az ünnepi műsort az Énekmondó együttes Magyarország nevére című zenés, irodalmi összeállítása zárta.

– Szent István valódi uralkodó volt, szigorú elvekkel, következetességgel, de a legszelídebb jósággal. A mű, amit teremtett, sziklára épült – ezt dr. Pálfi Dénes nyugalmazott kertészmérnök, a Zala megyei közgyűlés korábbi, első elnöke mondta államalapító királyunkról Zalalövőn. A városban régi hagyomány, hogy a magyar államalapítás ünnepét a Patakai-hegyi búcsú keretében, tábori szentmisével és az új kenyér megszegésével egybekötve tartják. Dr. Pálfi Dénes Szent István életművének méltatása kapcsán kiemelte: belső viszályok közepette, külső ellenség fenyegetése mellett alapozta meg a keresztény magyar államot, amelynek köszönhetően vérzivataros évszázadok során is képes volt nemzetünk megmaradni, életben maradni a Kárpát-medencében. Az ünnepség szónoka beszélt arról is, hogy Istvánnak családapaként tragikus sors jutott, hiszen szembesülnie kellett az uralkodásra, utódlásra legnagyobb szeretettel felkészített gyermeke, Imre herceg hirtelen halálával is, így keresztény hitét újra megvallva a halálos ágyán a Szűzanyának, Máriának ajánlotta fel országát és koronáját.

Zalalövőn dr. Pálfi Dénes beszélt, mellette Galambos István, a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület elnöke Fotó: GYF/Zalai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában