fergeteges programok

2019.08.12. 09:00

A hétvégén megrendezték a Kapornaki Napokat

E hét végén rendezték meg a hagyományos Kapornaki Napokat, a szervezők a községben élők mellett a környező települések lakóit is várták a programokra.

Arany Horváth Zsuzsa

A Fergeteg néptáncegyüttes is fellépett

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Szombaton kerékpáros gyerekvetélkedőn vettek részt a kisebbek, amely kiegészült az Aranykapu zenekar és a hottói Ziránó Bábszínház műsorával. Eközben ingyenes egészségügyi szűréseket vehettek igénybe a felnőttek. A közönség elé lépett a Binkó Néptáncegyüttes is.

A Fergeteg néptáncegyüttes is fellépett
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A késő délután a country zene jegyében telt, a 100 Folk Celsius és a Bojtorján dalok adták az alaphangot (aki adott magára, ekkor farmert és kockás inget öltött), az esti záróbuliban a Players zenekar játszott. Az észak-zalai településen vasárnap délután folytatódtak a rendezvények a főzőversennyel.

A program első felében Feke Pál színművész-énekes is a község vendége volt. A gyerekeket a Kakaó zenekar szórakoztatta, majd a televíziós tehetségkutató versenyen megismert Opitz Barbi énekelt. A foci után Delhusa Gjon lépett a színpadra, a fesztivált tűzijáték zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában