Megérkezett a kereszt

2019.07.10. 11:30

Tavaly indult missziós körútra a Kárpát-medencében

Kedden Dél-Zalába, a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomba érkezett a missziós kereszt.

Horváth-Balogh Attila

A missziós keresztet, a 2020. szeptember 13. és 20. között a fővárosban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát még a 2007-es budapesti Városmisszió alkalmából készítette a 2009-ben elhunyt Ozsvári Csaba ötvösművész. A közel 3 méter magas, bronzborításokkal díszített tölgyfa kereszt növényi ornamentikája a magyar honfoglaláskori ötvösség motívumait idézi, leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfa motívum jelenik meg, a páva szimbólum ábrázolásával pedig ókeresztény stílusjegyeket is visel. A kereszt, melyet 2017 novemberében Ferenc pápa megáldott, 2018-ban missziós körútra indult a Kárpát-medencében.

 

A missziós kereszt egyben ereklyetartó is: a Szent Kereszt faereklyéjén kívül 25 magyar, vagy magyar kötődésű szent vér-, illetve csontereklyéjét hordozza, Boldog Gizellától kezdve Árpád-házi Szent Margiton át Tours-i Szent Mártonig. A missziós keresztet tegnap 13 órakor fogadta a Sarlós Boldogasszony templomban Nagy Vendel plébános, címzetes apát, valamint a városvezetés nevében Tóth Nándor alpolgármester.

– Nagy öröm az egyházközség számára, hogy kedd délutántól egészen péntek délutánig közösségünkben köszönthetjük a missziós keresztet – mondta lapunknak Nagy Vendel atya. – Természetesen mi is készülünk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad!” teljes mértékben találkozik az itteni hívek gondolatával, hiszen egy hagyományosan hívő, az oltáriszentséget tisztelő, imádó közösségről van szó. A missziós kereszt érkezése pedig jó alkalom arra, hogy kifejezzük hódolatunkat a kereszt, illetve a magyar szentek előtt.

Tóth Nándor alpolgármester köszöntője után szentség­imádás, imaórák és szentmise következtek – ezek lesznek a folytatásban is, illetve csütörtökön 18 órától másnap reggel 6 óráig virrasztást tartanak, amire szeretettel várják a híveket. Pénteken 13 órától pedig folytatja útját a missziós kereszt, mely hétvégén a homokkomáromi kegyhelyen tartózkodik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában