Véradás retró hangulatban

2019.07.23. 07:00

Pénteken délig várják a segítőket a zalaegerszegi vérellátó szolgálatnál

Hétfőn elkezdődött a hagyományosnak tekinthető, évente kétszer – nyár közepén és tél elején – megtartott retró hét az egerszegi véradóállomáson, ahol tegnap délelőtt már szép számmal érkeztek a donorok.

Arany Gábor

Vidám hangulatban fogadják a donorokat a vérellátó szolgálatnál. Csalló-Kámán Klaudia (balra), a Vöröskereszt munkatársa és Donáczy Dezsőné, a szervezet önkéntese ajándékokkal is kedveskedik a véradóknak Fotó: Katona Tibor

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Köztük Szentliszlóról Tubolyné Paragi Beatrix. A négygyermekes anyuka, a pusztamagyaródi iskola tanítója lánya, a 20 éves Sára társaságában kerekedett fel.

– Eddig nyolcszor adtam vért, most már harmadszor a lányommal együtt jöttem, készültünk erre, vártuk, hogy legyen megint retró véradóhét – magyarázta mosolyogva. – Nekünk és ismerőseinknek sem volt soha szükségünk vérre, de jóleső érzés, hogy másokon tudunk segíteni.

Katona Tibor felvételén az előtérben Kósi Ferenc és Nagy Viktória asszisztens
Vidám hangulatban fogadják a donorokat a vérellátó szolgálatnál. Csalló-Kámán Klaudia (balra), a Vöröskereszt munkatársa és Donáczy Dezsőné, a szervezet önkéntese ajándékokkal is kedveskedik a véradóknak Fotó: Katona Tibor

Szintén a lányával érkezett Vissi Géza erdész, aki 12. alkalommal adott vért, míg a 19 éves Nóra tegnap lépett be a donorok táborába.

– Én 1990-ben jöttem ide először, de erdőt járó emberként a kullancscsípések miatt sokszor nem adhatok vért. Mindig számolom, mikor telik le a csípés után a várakozási idő, és amint tudok, jövök – mondta Vissi Géza.

A zalaegerszegi Kósi Ferenc 21 évesen nyújtotta először karját, akkori döntésében közrejátszott, hogy édesanyja a vérellátóban dolgozott. Azóta minden évben legalább egyszer eljön, s mint elárulta az 58 éves férfi, neki még nem volt szüksége vérre, de a Zalai 76-os Motoros Egyesület tagjaként gyakran hozzá is eljutnak a felhívások, hogy valahol az országban sporttárs szorul segítségre ily módon.

Ezen a retró héten közel háromszáz donort várnak, tudtuk meg Benkő Lászlónétól. A Vöröskereszt zalaegerszegi szervezetének vezetője arról számolt be, hogy a siker érdekében ezer önkéntesüket értesítették az akcióról, és az előzetes jelentkezések alapján teljesülhet a várakozásuk. Évente 12-13 ezer egység vért adnak a zalai donorok, a megyei egészségügy igényeit 14 ezer egység fedezi. Mivel nyáron, a szabadságolások miatt és az év végéhez közeledve az ünnepekkor kevesebb donor jelentkezik, ezért ilyen hangulatos akciókkal is igyekeznek a készleteket biztosítani. A dekoráció mellett a múltidézés részeként a hatvanas évekre jellemző módon rendeztek be egy szobát, no meg a véradós menü, a sör és a virsli se maradhatott el, amit apró ajándékokkal egészítettek ki. Ezzel nemcsak a régi donoroknak kedveskednek, szeretnének minél több új véradót is megnyerni, biztosítva az utánpótlást.

A vérellátó szolgálatnál a Zárda utcában ma és szerdán 17, csütörtökön 19 óráig, pénteken délig várják a donorokat. Aki egy órát szán erre az idejéből, az három embernek segíti a gyógyulását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában