Indul a Hétrétország

2019.07.31. 15:00

Ötven program és negyven nyitott porta az Őrségben

Augusztus 10-én, szombaton, a Zala megyei Szentgyörgyvölgyön, a Dresch Mihály Quartet templomi koncertjével kezdődik az Őrség legnagyobb kulturális fesztiválja, a Hétrétország. Tíz nap alatt különböző helyszíneken több mint ötven program, valamint 20 őrvidéki településen 40 nyitott porta várja az érdeklődőket.

Gyuricza Ferenc

Többek között erről beszélt lapunknak tegnap Sülyi Péter, a Szerek és porták köztiváljaként is ismert Hétrétország fő szervezője, az Őri Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint mondta, a tíznapos rendezvényt ezúttal is a kulturális sokszínűség jellemzi: klasszikus, valamint pop- és rockzenei koncertek, színházi előadások, filmvetítések, kiállítások, előadások szerepelnek a programban.

A 2019-es Hétrétország egyik fő programja az Omega augusztus 16-i koncertje lesz Fotó: Gyuricza Ferenc

A Hétrétország markáns részét képezi a Woodstock-megemlékezés, az amerikai fesztivál szellemiségét háromnapos rendezvénysorozattal, benne dokumentumfilmekkel, elemző előadásokkal, s persze koncertekkel, elevenítik fel. Augusztus 15-től olyan előadók lépnek fel, akik hitelesen képviselik a megidézett kort és annak üzenetét. A Woodstock-jubileum első számú közreműködője az Omega lesz, de az Anna & the Barbies, az Ivan & the Parazol, a Neil Young Sétány, illetve Földes Hobo László is a Woodstock 50 emléknapok keretében lép fel a fesztiválon. A kortárs könnyűzene további meghatározó alakjai is ellátogatnak az Őrségbe, a Quimby frontembere, Kiss Tibor az Aranyakkord projekttel érkezik, míg a Kistehén vezetője, Koller-Klemencz László a Bocsánat című lemezének bemutatóját tartja az őriszentpéteri pajtaszínházban.

A Hétrétország kiemelt eseményei közé tartozik még a Zene templomai elnevezésű sorozat, az Őrség öt kiemelten fontos szakrális helyén – köztük a magyarföldi fatemplomban – lesznek klasszikus zenei koncertek.

Ezek is érdekelhetik