Égbekiáltó igazságtalanság jelképe 1920. június 4., amit elfeledni soha nem szabad

Lentiben a Honismereti Egyesület és az önkormányzat közösen emlékezett a magyar–szlovén határ 469. számú kövénél a lendvakecskési hegyen, ahol Horváth László polgármester beszélt. Felidézte gróf Apponyi Albert gondolatait az igazságtalan békediktátumról. – A határon túlra került magyarok kisebbségi sorsra jutottak – mondta Horváth László. – Lenti környékén is, hiszen a településtől alig hat kilométerre jelölték ki az országhatárt.

Nagykanizsán a Nagy Magyarország Emlékműnél gyűltek össze tegnap kora este a megemlékezők.

– A haza, a haza egyenlő volt mindig / ezer év óta már, és mindig az marad, / mert nem darabokból összetákolt darab: / egy test a mi hazánk, eleven valami! / Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani – idézett Babits Mihály: Áldás a magyarra című verséből a trianoni diktátumra emlékezve, a nemzeti összetartozás napján a kanizsai szónok, Dénes Sándor polgármester.

A dél-zalai város központi megemlékezésén elsőként a Thúry Vitézlő Oskola hagyományőrzői korabeli fegyverekkel díszlövéseket adtak le. Majd a történelmi egyházak képviselői – Szűcs Imre római katolikus pap, Makoviczky Gyula evangélikus lelkész, valamint Hella Ferenc református lelkipásztor és Bertók Dániel segédlelkész – a nemzetért imádkoztak.

Ezt követően Dénes Sándor lépett a mikrofonhoz, aki emlékbeszédében kiemelte: magyarnak lenni, a magyar nemzethez tartozni nagy kitüntetés és egyben drámai sors is.

– Történelmünk balsorsú fordulatai közül a legnagyobb tragédiájú és legigazságtalanabb esemény a trianoni békediktátum, amely mind a mai napig bevarratlan sebként feszíti lelkünket és nemzetünk testét – jelentette ki a polgármester. – S a legnagyobb bűn talán éppen abban áll, hogy minden, erkölccsel bíró ember tudja a világon: nemtelen döntés született egykoron egy néppel, egy nemzettel szemben. Minden rablásvágy és igazságtalanság közül Magyarország kapta a legkönyörtelenebb részt. Ezt az országot, amely 1000 éven át volt a bástyája a kultúrának és a civilizációnak, a szó szoros értelmében szétszakították, területének kétharmadát pedig odaadták a szomszédos nemzeteknek. Ezért 1920. június 4. egy égbekiáltó igazságtalanság jelképe, a magyar nemzet rendkívüli meghurcolásának a kezdete, melyet elfeledni nem szabad soha.

Keszthelyen a Várkertben tartottak megemlékezést tegnap késő délután. – Megtörténik a főhajtás és a lelkünkre szomorúság köszönt – mondta Ruzsics Ferenc polgármester.

– Én nem az összetartozás napját szoktam ilyenkor ünnepelni, hanem a trianoni békediktátumra emlékezem, és azok előtt hajtok fejet, akik megtettek mindent, hogy a békediktátumban előnyösebb feltételekhez jusson Magyarország.

A folytatásban Doma László történész elemezte a történelmi és politikai hátteret. Szerinte a távoli múltban kell keresni a választ arra a kérdésre, hogy miért intézték így a sorsunkat. Részletezte: a Kárpát- medence az európai civilizáció bölcsője volt. – A nyelvükben, a gondolkodásmódunkban és talán a lelkünkben is érzünk valamit a régi béke és szeretet évezredeiből – fogalmazott.

Zalalövőn kora esti gyertyagyújtással emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulójára. Beszédet Herczeg Imre, az önkormányzat kulturális és népjóléti bizottságának elnöke mondott. Úgy fogalmazott: az emberi rövidlátás, a szélsőséges nacionalizmus, a belső összefogás hiánya, valamint az alkalmatlan politikusok tevékenysége együttesen vezetett oda, amit trianoni tragédiának nevezünk. Herczeg Imre emellett egy alternatívát is felvázolt, Ha nincs Trianon címmel. Véleménye szerint Magyarország a békediktátumból adódó veszteségei nélkül ma egy 30 millió lakosú polgári államként, az Európai Unió társult országaként akár a térség virágzó gazdasági hatalma is lehetne.

Nován a helyi általános iskola pedagógusa volt a megemlékezés szónoka.

– A békeszerződés során az országhatárok megvonása nagyjából sem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat – fogalmazott Tóth Szilvia. – Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz magyarok kerültek szülőföldjükön kisebbségbe. A novai megemlékezésen a Göcsej Szíve Dalkör, Nagy Kornél versmondó, valamint Csonkáné Gáspár Zsuzsanna önkormányzati képviselő működött közre.