Tehetségek csillogtak

2019.04.26. 07:00

Pályázati program indult Nagykanizsán az iskolai lemorzsolódás csökkentésére

A helyi szakképző centrum átfogó tanulói lemorzsolódást csökkentő pályázati programja keretében tehetségnapot szerveztek csütörtökön a Honvéd Kaszinóban.

Benedek Bálint

Több tehetséges középiskolás is táncra perdült tegnap a Honvéd Kaszinóban Fotó: Szakony Attila

Az Eraklin Táncklub Egyesület változatos stílusokat felvonultató táncbemutatója nyitotta meg a rendezvényt, a táncosok között több, a város szakképző iskoláiban tanuló fiatal közreműködött.

Az eseményt Bene Csaba, a centrum kancellárja nyitotta meg. Szerinte a tanuláson kívül fontos, hogy a gyerekek megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő művészeti ágat, amelyben nemcsak maguknak okozhatnak örömet, hanem másoknak is.

– A projekt 350 millió forintból valósul meg – folytatta. – Két és fél éven keresztül a hátrányos helyzetű diákokat hivatott segíteni. Ennek egyik állomása a tehetségnap, melyen a szakmákat tanulók megmutathatják tehetségüket az egyéb területeken is. Mi az életre készítjük fel a diákokat, aminek elengedhetetlen feltétele, hogy más területen is megcsillanthassák tudásukat.

Több tehetséges középiskolás is táncra perdült tegnap a Honvéd Kaszinóban Fotó: Szakony Attila

A pályázattal kapcsolatban Anda Zoltán, a centrum megbízott főigazgatója hozzátette: az Európai Uniós projekt leghangsúlyosabb eleme a lemorzsolódás csökkentése. A jövőben igyekeznek olyan programokat kínálni, amitől a gyerekek büszkék lehetnek arra az intézményre, ahol tanulnak. Továbbá lehetőséget biztosítanak arra, hogy tanodába járhassanak, ahol a fejlődésüket segítő érdekes előadásokat is hallhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában