Hány sas telel hazánkban? – A természetvédők idén is összeszámolták a ragadozómadarakat

Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezető természetvédelmi őre mondta mindezt, miközben a Mura menti erdőben bandukoltunk. A XVI. Sasszinkron zajlott a hét végén, az az akció, amely során a nemzeti parkok munkatársai, a Magyar Madártani Egyesület és egyéb természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek tagjai, valamint további önkéntesek számba veszik a hazánkban telelő sasokat és más ragadozómadarakat. Lelkes András a szlovén és horvát határ közelében, a Mura völgyében végzett megfigyeléseket.

– A Sasszinkronnak kialakult gyakorlata van, amely a madarak életmódjához alkalmazkodik – magyarázta Lelkes András. – Főleg a vizes élőhelyek környékét nézzük át, hiszen ilyenkor jellemzően azok közelében gyülekeznek a sasok, de az ismert fészkelőhelyeket is szemügyre vesszük. Kevés madár van a fészkeknél, pár hétnek el kell még telnie ahhoz, hogy a költési időszak előtt nekiálljanak tatarozni azokat, de előfordul, hogy szerencsénk lesz.

A szlovén határ közelében egy évtizedek óta meglévő, nagy fészket akar megnézni a természetvédelmi őr. Nem megyünk nagyon közel, a nála lévő teleszkóp segítségével több száz méterről is megállapítható, hogy foglalt a fészek, egy idősebb rétisas ült rajta.

– Valószínűleg párban vannak, a másik talán a Muránál keres táplálékot – mondja Lelkes András, és hozzáteszi, bár a sas számos ország címerállata, az erő, a büszkeség megtestesítője, valójában egy esendő, sebezhető, kifejezetten érzékeny faj. Ragadozó, de a gyilkos jelző egyáltalán nem illik rá. Az állat az emberrel szemben sosem gyilkol kedvtelésből, a zsákmányát azért ejti el, hogy táplálkozni tudjon.

Másnap Letenyénél folytatjuk a szemlét. Lelkes András beszámol a pénteki tapasztalatairól, mint mondja, egy egészen fiatal, úgynevezett immature, azaz ivarérettség előtt álló egyedet is látott.

– Tegnap az volt a cél, hogy minél nagyobb területet járjak be, így a zalai dombokon lévő úgynevezett revír területeket is, amelyek ugyan nem klasszikus vizes élőhelyek, de azért nagyon jó fészkelőhelyek. Sok az elhullott vad és a vadászatból származó zsiger, amire elsősorban a hollók, de a sasok is rájárnak. Figyelik, hogy hol van vadászat, s ha hallják a lövést, már kötik is a hángedlit…

Letenyénél először a Fényesi- bányató felé vesszük az irányt, majd a Hosszúvíz és a Birkitói erdő felé. Közben elhaladunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság új projekthelyszíne, a leendő gazdálkodási központ tervezett területe mellett is. Útközben Lelkes András észrevesz egy fán ülő egerészölyvet, s rögtön lassít. A madár abban a pillanatban tovaröppen.

– Ez jellemző rájuk – mondja a ragadozómadarakról. – Nehezen tűrik, ha rájuk irányul a figyelem, ezért a lassuló, megálló autóra, az emberi tekintetre azonnal reagálnak. Több száz méterről is érzékelik a szemkontaktust. Rengeteg veszély leselkedik rájuk, s az ember erre még rátesz egy lapáttal, ha zavarja őket. A hideg telet a madár úgy tudja túlélni, ha tartalékolja az energiáit, és minden felszállás energiát fogyaszt.

A természetvédelmi őr hozzátette: hazánkban az egerészölyv a leggyakoribb ragadozómadár, ezekből két nap alatt több tucatnyit látott. Emellett karvaly került még a látókörébe. A korábbi években Zalának ezen a részén szintén előfordult kékes réti héjával, kissólyommal és gatyásölyvvel viszont nem találkozott.