Horgolt figurákat készít a nagykanizsai Haraszti Miklósné

Az interneten a horgolás történetét kutatva kiderült: sokféle más kézimunka-technika története a régmúlt időkig nyúlik vissza, nagyszámú tárgyi bizonyíték, írott forrás és képi ábrázolás által hitelesítve. Úgy tűnik, a horgolás eredete azonban homályba vész. Míg kötött textilmunkákat és használati tárgyakat már az ókori Egyiptomból is ismerünk, horgolt darabok ilyen régről nem maradtak fenn, a ma ismert horgolástechnika csak a 16. században fejlődött ki, ekkor kezdtek el hurkolt csipkéket készíteni.

A kézimunka-technika egyszerűsége miatt azonban feltételezhetjük, hogy a horgolás még az újabb kőkorban alakult ki a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Az erre vonatkozó kutatások viszont azt is valószínűsítik, hogy a horgolás egy ősi kínai technikából fejlődött ki, mely ismert volt Törökországban, Indiában, Perzsiában és Észak-Amerikában is, és amely az 1700-as években jutott el végül Európába.

A Nagykanizsán élő Haraszti Miklósné először nagymamájától, majd később édesanyjától leste el a horgolás mesterségét, elmondása szerint gyermekkorában a lakástextíliák nagy részét ezzel a technikával készítették. Gyakran függönyöket, asztalterítőket, sőt párnahuzatokat is horgoltak, melyek az aprólékosan kidolgozott munkának hála, hosszú évekig a lakás díszei voltak. Az asszonyok gyakran kötöttek pulóvereket, kardigánokat, amik szintén nagy sikert arattak az ismerősök között. Akkoriban Erzsébetet a hímzés művészete nyűgözte le, de természetesen minden ujjmozdulatot tökéletesen ismert.

– Sokak leírás alapján, meghatározott kódok szerint horgolnak, ahol pontosan megadják a lépéseket, az viszont nekem, be kell vallanom, nem nagyon megy – mesélte. – Én inkább „fejből”, pusztán az érzéseimre hallgatva alkotok, szabadon, kötöttségek nélkül. Először egy szegfűt készítettem, az még eléggé időigényes munka volt, hiszen a virág kidolgozása eléggé aprólékos, ám annyira lenyűgözte a családot, hogy a biztatásuktól komoly lendületet kaptam. Onnantól kezdve szinte minden szemembe ötlő, elém kerülő tárgyat szerettem volna minél élethűbben lemásolni. Így készítettem csengőket, teknősbékákat és tyúkokat. Az az igazság, hogy meglehetősen maximalista vagyok, ha esetleg menet közben mégsem tetszik valami, akkor gyakran visszabontom a szemeket, s kezdem elölről. Pedig bizonyos figurák, mint például a háromdimenziós baglyok vagy éppen a csigák olykor több ezer szemből is állhatnak.

Erzsébet horgolt már olyan élethű rózsát, hogy a fiai a randevún a meghívott lányoknak adták. Haraszti Miklósné szerint egy ilyen kidolgozott figura mindenki elismerését kivívja, ám kissé elkeseredve mondja, úgy látja, a mai fiataloktól eléggé távol áll ez a fajta kézművesség.

– A lényeg, hogy engem teljesen kikapcsol, megnyugtat, s ebből a tevékenységből merítek kellő erőt a feladataimhoz – folytatta. – Egyébként a mi családunkban a kézügyesség úgy látszik a vérünkben van, hiszen a fiaim is értenek hozzá, bár a tehetségük kibontakoztatására nincs sok idejük. Majd talán, ha nyugdíjasok lesznek. Az ujjgyakorlatok segítenek elterelni a gondolatokat, felszabadítanak és feltöltenek energiával.

Ezért Haraszti Miklósné csak javasolni tudja, hogy mindenki próbálja ki a horgolást, aki teheti.