Segítség a mindennapokban

2018.09.12. 11:10

Az önismeret fejlesztését szolgálja a Keszthelyen indított előadássorozat

Elégedettség vagy örök elégedetlenség? – e témát járta körül dr. Szabó Réka pszichiáter annak az előadássorozatnak első részében, melyet a Keszthelyi Református Egyházközség indított útjára. Február közepéig minden hónap második és negyedik hétfőjén várják mindazokat, akik mélyíteni szeretnék önismeretüket.

Keszey Ágnes

Fotó: a szerző

A keszthelyi református lelkész, Zichy Emőke úgy tapasztalja, hogy bár a hívőknek utat mutat az egyház, de igen nagy szükség van arra, hogy a hit mellett az emberek a lelki egészségre nagyobb gondot fordítsanak.

-Ez vezetett minket oda, hogy Varga Zsófiával, aki a gyülekezetünk tagja azon kezdjünk el gondolkodni, hogy milyen programsorozatot lehetne e témakörben indítani, amihez- Istennek legyen hála – a gyülekezetből találtunk olyan testvért, aki szakmailag megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezik- szólt a programsorozat eredetéről Zichy Emőke. A cél az, hogy mindenki, aki részt vesz az előadásokon, úgy érezze, hogy valamit kapott a lelki gyógyulás érdekében. dr. Szabó Réka gyermekorvos és gyermekpszichiáter a tíz alkalmas sorozat témáit úgy állította össze, hogy minden család számára érdekes legyen és hogy korosztálytól függetlenül mindenkinek szóljanak az előadások.

Fotó: a szerző

- Szeretnénk segíteni egyrészt szülőknek, nagyszülőknek és azoknak is, akik egyedül vannak, hogy hogyan tudják a békességet megtalálni. Hiszen hogy ha nincsen lelki békénk, akkor másokat sem tudunk békén hagyni, vagy megbetegedik a saját szervezetünk- szólt a tematikáról a szakember. A bevezető előadás az Elégedettség vagy örök elégedetlenség? címet viselte.

- Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor azt mondanám, hogy van a fizikai, a lelki és a szellemi elégedettség. Ez ideális esetben életkorhoz is kötött, tehát ahogy növekedik a gyermek és válik felnőtté, akkor jön a szellemi elégedettség. De vannak felnőttek, akik megrekednek bizonyos problémáknál, esetleg gyermekkori gondoknál, amiből nehéz őket kihozni. Az elégedettség érzés tulajdonképpen az a belső béke, bizonyosság, hogy teljesen harmóniában vagyok magammal és a külvilággal. Ezáltal nem saját magammal vagyok elfoglalva, hanem az az elsődleges, hogyan tudnék a leghasznosabb lenni úgy a társadalomnak. hogy közben én magam is feltöltődjek. Ez a szeretetkapcsolat és a hit lényege is -összegezte a szakember. A február közepéig tartó előadássorozat alkamaira (minden hónap második és negyedik hétfőjén 17 órakor) ingyenes a belépés és a rendezvény mindenki számára nyitott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában