A Hévíz irodalmi díjasaival Fehér Renátó beszélgetett

Milyen alkalomból kerül a könyvtár- és dolgozószobák magányában otthonos író a fürdőváros forgalmas közterére rekkenő nyárban? Olvasóink tudják a választ: A Hévíz című irodalmi folyóirat 25. esztendejét ünnepelte a mecénás Hévíz, s mindazok, akik írnak bele, olvassák, vagy ezután teszik mindezt.

Idáig jutottam az érdeklődő hölgy felvilágosításában, közben épp Háy János közeledett. Mutattam, például ő az egyik, akit faggatnak. Ó, ismerem, derült fel, de nektek nem mond semmit, fordult a kamaszok felé. Háy Jánost még be is mutathattam, a fiúk pedig úgy döntöttek, kíváncsiak, ki az, akitől a nagyi szeret olvasni és letelepedtek.

A szombat délutáni pódiumbeszélgetés egyik „áldozata” tehát megvolt. A szombathelyi születésű Fehér Renátó (a Hévíz szerkesztője, a Garázsmenet és a Holtidény című kötetek szerzője) egybeterelte a többieket is. Akiket összeköt a Hévíz (lap) kezdeményezésére Hévíz (város) által alapított irodalmi díj, hiszen egy-egy a folyóiratban közölt írásukkal nyerték el az elismerést. (Az embernek az az érzése, formálódik az új Baumgarten-díj, a rangját éppúgy a díjazottak maguk adják.)

A szerkesztő első körkérdése, mennyire komfortos számukra a Hévíz mint a kézirataik befogadója, hiszen nem bejáratott, fővárosi lapról van szó, noha a 25 év alatt megkerülhetetlenné vált.

Szántó T. Gábor (A Szombat című folyóirat főszerkesztője, legutóbbi kötete az 1945 és más történetek) számára üdítően hat az, hogy ez esetben a teoretikus szerkesztők helyett szerzőkkel találkozhatni a Hévíznél, akik ráadásul egységben képviselnek irodalmi értékrendet.

A Kossuth-díjas Bereményi Gézának (1997–2006 közt a zalaegerszegi színház művészeti vezetője is volt, Cseh Tamás dalainak szövegírója, Az arany ára színdarab, az Eldorádó és a Hídember film alkotója) mások ajánlották a fürdőváros nevét viselő lapot, találomra küldött írást, majd felkérték szerzőnek A másik forradalom című, a Hévíz könyvek sorában megjelent kötetbe, mostanában a memoárjai részleteit is itt adja közre.

Háy János (Gézagyerek, Herner Ferike faterja, A gyerek, a Mélygarázs, a Napra jutni könyvek írója) úgy látja, ennek a lapnak, s a szerkesztőknek véleményük van a világról, amit képviselnek is, azonos hullámhosszon gondolkodnak, ami őt a Mozgó Világ fénykorára emlékezteti, „plusz a Hévíz fizetett egy időben a legjobban”.

Kemény István szerint (legutóbbi kötete a Nílus, melynek címadó verse a Hévízben jelent meg először, de manapság főleg Kemény Zsófi és Kemény Lili költő édesapjaként híresül el) csodának is felfogható a Hévíz léte, hiszen a 2000-es években inkább megszűntek az irodalmi periodikák, nemhogy kivirágoztak volna, vagy ha születnek újabbak, hamar elkopott a kezdeti lendület. „Ez olyan emberies.”

Milyen a viszonyuk a vízhez, a vízparti léthez? Persze, hogy mindenkinek van Hévíz-élménye, kinek a szegedi úszóházak, kinek Karlovy Vary (a monarchiabeli Karlsbad), kinek a Balaton, kinek a gyömrői tó hangulatával párosul. A vízmellettiség a szabadság szimbóluma, ám a nógrádi Háy Jánosnak kínos pillanatok tárháza is. Elvégre kiskamaszként nem olyan menő klottgatyában fürdeni a Balatonban a hetvenes években. Szóba került, Arany János is megfordult Karlsbadban, szóval „fürdővárosozni” mindenképp irodalmias cselekedet. És olyan békebeli. Amíg világszínvonalú fürdőkultúra bontakozik, közben őrződjön meg az intim miliő, javasolták íróink a helyszínnek.

S ha már város, elhangzott, ők már Hévíz írói is lettek a díj tulajdonosaiként. Milyen jó is lenne, ha lenne osztrák mintára „város írója” programunk. Graz írója egy éven át most éppen Garaczi László és Tóth Kinga. Az ausztriai kisváros termés nemcsak a magyar irodalmat pártolja e módon, lakói szélesebb látókörrel tájékozódhatnak a kortárs szépirodalmi írott szót illetően.

A Hévíz 1993-ban lépett a hazai irodalmi porondra. Mit csináltatok ti akkor épp?, kérdezte az ifjú szerkesztő.

Elvált, gyereke született, kötete jelent meg, színházi felkérést kapott, sorolódtak a válaszok. Háy Jánost és Kemény Istvánt egyebek közt a kölcsönadott kiságy köti össze a daliás 1993-mal. Bereményi Géza arra is emlékezett, hogy majdnem felgyújtotta a szolnoki színházat, s ha már benne volt, egy államtitkári szobát is. (Az Úri muri égő fáklyái okozták a galibát, majd füstjelző mellett szívott cigik.) A halandó csodálkozik, milyen frappánsan emlékeznek egytől egyig, miközben ő maga erősen kutat az emlékezetében, mi is volt 1993-ban? Akkor is itt írtunk? Újságot?

A résztvevők számba vették, ki-ki miért nyerte el a Hévíz elismerését. Szántó T. Gábor A leghosszabb éjszaka című novellával, mely a Németországba kitelepített sváb és a helyükre betelepített felvidéki arisztokrata család találkozását tárja elő. Háy János Weöres Sándorról írt esszével nyert. „Megbuktam irodalomból, ez a bosszú, most fejeztem be a 700 oldalas könyvet, ami írókról szól, ahogy én látom őket.” Kemény István a Nílussal érdemelte ki a díjat: „Csak a sivatag lepődik meg rajtad, mint minden reggel, Nílus, Nílus, hát te még élsz?”