Beruházások

2018.03.02. 09:00

Új kerítést kapna a temető és útfelújítást is terveznek Magyarföldön

A korábbi évekhez képest 2018-ban jóval nagyobb összegből, mintegy húszmillió forintból gazdálkodhat a község önkormányzata.

Gyuricza Ferenc

Kállai Csaba polgármester havat tol a magyarföldi utcákon Fotó: Gyuricza Ferenc

A többlet részben a takarékos gazdálkodásnak is köszönhető, hiszen mintegy hárommillió forintnyi pénzmaradványt tudnak ez évben felhasználni. Minderről Kállai Csaba, a falu polgármestere tájékoztatta tegnap lapunkat.

Új kerítés épülne a község temetője körül

Mint mondotta, a kedvező anyagi helyzetnek köszönhetően több beruházást is dédelgetnek. Kora tavasszal szeretnék új kerítéssel ellátni a község temetőjét, ennek a költségét abból a másfél millió forintból biztosítaná az önkormányzat, amit az adósságkonszolidációra nem szoruló települések számára elkülönített állami alapból kaptak.

Kállai Csaba polgármester havat tol a magyarföldi utcákon Fotó: Gyuricza Ferenc

Bővítenék a faluházat és felújítanának két utat

Ugyancsak ez évben tervezik elkezdeni a faluház bővítését. Az ehhez szükséges tervek elkészítésével már meg is bíztak egy építészt, a kiviteli munkálatok költségeinek fedezetére pedig a Leader-programhoz nyújtanak be pályázatot, s ehhez kívánják felhasználni a már említett pénzmaradványt is, mivel a beruházás teljes költsége mintegy nyolcmillió forint lenne, míg a Leader-pályázaton maximum ötmillió forinthoz juthatnak.

- Még tavaly kaptunk értesítést arról, hogy a helyi közlekedési infrastruktúra javítására nyolcmillió forintot ad az állam – folytatta a polgármester. – Ebből szintén idén szeretnénk felújítani a két önkormányzati fenntartású út burkolatát, s elvégeztetni a padkázást és vízelvezetést is.

Kállai Csaba azt is hozzátette, a takarékos gazdálkodás a jövőben is prioritás marad, s ezzel összhangban a közterületek gondozását – így nyáron a kaszálást, télen a hótolást – saját maga végzi el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában