Színes programok

2018.03.26. 16:54

Próza, rajz, dráma: elkezdődött a Móra-napok Zalakaroson

Immár huszadik alkalommal rendezik meg a Móra Ferenc Általános Iskolában az intézmény névadójának tiszteletére a Móra-napokat.

Szabó Zsófia

A hétfőn kezdődött, kétnapos kulturális és művészeti programsorozat azonban nem csak a zalakarosi iskola diákjainak tartogat izgalmas, színes órákat. A rendezvényből kiveszi a részét a megye általános iskolának nagy része is: Zalaegerszegtől Zalavárig.

Fotó: Szabó Zsófia

Huszonnyolc iskola tanulói mutatják meg tehetségüket.

Grófné Csatos Andrea, a Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője elmondta: az eseménysorozat keretein belül több kategóriában hirdettek vetélkedőket.

– Hétfőn a színjátszás napja volt – fogalmazott. – Öt iskola diákjai mutattak be dramatizált Móra-műveket. Az előadott darabokat szakmai zsűri értékelte, azonban nem helyezés, érem volt az előadás tétje. Különböző minősítést kaptak a csoportok – összegezte Grófné Csatos Andrea. Ahogy azt is: rajzokkal is tisztelegtek a gyerekek az író szellemi hagyatéka előtt, emellett kortárs szerzők munkásságát is megörökítették festmények, ceruzarajzok formájában.

Fotó: Szabó Zsófia

 

Fotó: Szabó Zsófia

 

Fotó: Szabó Zsófia

Azok az alsó tagozatos lurkók, akik a prózamondó megmérettetésre neveztek, kedden izgulhatnak. Közel ötven diák vetélkedik azon, melyikük adja elő legszebben Móra Ferenc egy-egy írását. Ám a hangos olvasás kategóriában induló gyerekek sincsenek kevesen: ennek keretein belül harminchat fiatal olvas fel különböző szépirodalmi szöveget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában