Becses kincsek, relikviák a kanizsai iskolában

A nagyméretű – egy méterszer egy méteres – könyvet az 1907-es londoni magyar kiállításra készítették a kanizsai iparostanoncok. A megsárgult lapokon tökéletes, már-már művészi vázrajzok láthatók, többek közt kovácsoltvas kapukról, épületeket díszítő kőfaragásokról vagy éppen díszbádogos munkákról.

- A történethez tartozik, hogy a tanoncok által készített kódexet a bíráló bizottság nem tartotta érdemesnek arra, hogy bemutassák a londoni kiállításon, ám ettől függetlenül értékes munka, s egyben kordokumentum is – hangsúlyozta Laukó Emőke, az intézmény igazgatója, aki szerint a könyvet lapozva végigkövethető, hogy milyen szakmákat oktattak egykor a dél-zalai városban. – A helyi ipari iskola indulásakor – 1886-ban – 289 tanonc kezdte meg tanulmányait 22 szakmában.

Eltűnt foglalkozások emléke

A korszakra jellemző szakmák között szerepelt az asztalos, ács, bádogos, kőmíves, cserépkályhás, a csizmadia, a fehérvarró, a kalapos, a kötélgyártó, a szíjgyártó és nyerges, a kelmefestő és vegytisztító vagy éppen a fűszer- és gyarmatáru-kereskedő.

- A fenti foglalkozások zöme mára eltűnt, hiszen a társadalmi igények időről időre átszabták a szakmákat – folytatta az igazgató, aki jelezte: az ipari iskola – főleg a második világháborút követően – az üzemek szakmunkásigényét volt hivatott kielégíteni, ugyanakkor speciális képzések is indultak.

- Az 1940-es évekig például Kanizsán képezték a cukrászokat, de emellett az autószerelőket, a géplakatosokat, a könyvkötőket, az órásokat, az üvegfúvókat, a fényképészeket és a fogtechnikusokat is az iskola falai között képezték. Később a dízelmozdony-szerelőket is – árulta el Laukó Emőke, aki visszakanyarodva az iskolai nagy könyv történetéhez, elárulta: az ipari iskola könyvtára őrizte évtizedekig a kódexet, amit jó pár éve az intézmény aulájában, egy hatalmas tárló alatt a diákok is megtekinthetnek. – A könyv minden lapját digitalizáltuk, s a tárló fölött egy monitoron keresztül bárki megtekintheti ezeket a csodálatos szakrajzokat. Titkon remélem, hogy a mai szakiskolások is vetnek rá néhány pillantást, s elgondolkodnak azon, hogy elődeik milyen nagy szakmai tudással voltak felvértezve.

Naplók a világháborúból

Az intézmény birtokában egyéb régi relikviák is vannak, például a második világháború előtti időszakból maradtak fenn naplók és egyéb iskolai dokumentumok. Az ipari iskola padjait koptatta, de befejezni már sosem tudta tanulmányait Ungor Károly, akit 1956-ban, 16 évesen ért halálos haslövés, mikor a Sugár úti, volt ÁVH-épületből a tömeg közé lőttek.

- A régi iskolai iratok között találtuk meg Ungor Károly nevét, aki második osztályos szobafestő ipari tanuló volt – ezt már Marosi Attilától, az intézmény egyik tanárától hallottuk. Mint mesélte: a korabeli napló tanúsága szerint Ungor Károly és diáktársai 1956. október 26-án éppen az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról tanultak, hogy a márciusi ifjak és a magyar nép miként vette fel a harcot az elnyomó hatalommal szemben. Ironikus párhuzam...

Marosi Attila egy régi selyemzászlót is mutatott. Mint megtudtuk: az 1924-ben alakult ipari iskolai vegyes kar lobogójáról van szó, amelynek egyik oldalára – a nemzetnevelő szándék jegyében – azt hímezték: „Magyar a munkánk, magyar a dalunk, szép magyar hazáért, élünk és halunk”. A zászló másik oldalán pedig egy stilizált nőalak látható, amint orgonál. A kórus egyébként – és ez sem jellemző az ipari iskolákra – egészen az 1990-es évek közepéig működött.

- Az 1927-ben készült zászló csak a rendszerváltást követően került elő, egy véletlen szerencse folytán – emlékezett vissza Marosi Attila. – A zászlót a kiskanizsai temp-lomban, a miseruhák között találták meg szinte sértetlen állapotban. Hozzánk, mármint az iskolához csak 2001-ben került, azóta egy üvegtárlóban tekinthető meg, jelezve ezzel, hogy az egykori iparosok nemcsak saját szakmájuk mesterei voltak, hanem a kulturális élet szereplői is.

A mesteremberek munkái

A kanizsai ipari iskola története persze nem csak könyvekből, zászlókból és régi naplókból áll. Az egykor volt építőmesterek, illetve tanoncaik keze munkája ma is látható, elég csak egy rövid sétát tenni a belvárosban. A város arculatát meghatározó, főleg a 19. század második felében épített épületeken számos kanizsai mesterember dolgozott. Többek közt Hencz Antal építőmester, akinek például a kiskanizsai templomot és a Pannónia Szállót is köszönheti Kanizsa, vagy Sallér Lajos építőmester, aki a tűzoltólaktanya átalakítását végezte és a Kodály Zoltán Művelődési Házat építette. De említést érdemel Geiszl Mór építész, aki a Bazár udvart és a kereskedelmi iskolát tervezte, vagy Morandini Román olasz származású, de Kanizsára települt építési vállalkozó, aki többek közt a Kaszinó épületét és az evangélikus templomot hagyta örökül. Ilyen és ehhez hasonló, óriási szakmai kvalitással rendelkező mesteremberektől tanulhattak az ipari iskola egykori növendékei.

Remek oktatókból szerencsére manapság sincs hiány, amit számos szakmai versenyen elért díj és elismerés is bizonyít. Az elmúlt évtizedekben szinte nem volt olyan esztendő, amikor a kanizsai ipari tanulók ne jutottak volna országos szakmai versenyek döntőjébe, sőt nem egyszer előfordult, hogy a legjobbnak választották őket.