Puha pihe

2018.02.02. 16:30

Libák siráma, leányok álma: a tollfosztás

Csütörtökön farsangi bált tartottak, pénteken pedig a régi tollfosztók hangulatát idézték meg a Mamik és a MOL Bányász Nyugdíjasok.

Horváth-Balogh Attila

Akcióban a Mamik: a kép jobb szélén Gál Ferencné, mellette Bogatin Sándorné, a háttérben pedig Bóka László húzza Fotó: Gergely Szilárd

A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban működő Mamik Hagyományőrző Dalkör és a MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjait ezúttal is vidám hangulatban találtuk múltidéző rendezvényükön, mellyel a Kultúrházak Éjjel-Nappal című országos rendezvénysorozathoz csatlakoztak.

– Szeretnénk megmutatni a fiatalságnak, mi hogy nőttünk fel – magyarázta Gál Ferencné, a Mamik vezetője. – A tollfosztás ugyanis a régi paraszti közösségek nagyon fontos eseménye volt: ez hivatott előteremteni a házasulandó lányok stafírungjába kerülő dunnához, paplanhoz szükséges irdatlan mennyiségű tollpihét. A tollfosztást hagyományosan a téli estéken végezték, amikor odakint már nem akadt semmi más munka. Ilyenkor 10-15 lány és asszony ült le az asztal köré, mindig máshol, más családnál, hiszen annak idején egy faluban általában több fiatal lány került egyszerre eladósorba – folytatta Gál Ferencné. – Ez abból is fakadt, hogy akkor még 5-6, vagy még több gyermek is született egy családban. Az év folyamán többször megtépett libákról lejött tollat a fosztáskor felhalmozták az asztalra, s az asszonyok az alsó, puha piheszálakat letépdesték. Ha összegyűlt a kellő mennyiség, már mehetett is a huzatba.

Akcióban a Mamik: a kép jobb szélén Gál Ferencné, mellette Bogatin Sándorné, a háttérben pedig Bóka László húzza Fotó: Gergely Szilárd

Azt társától, Bogatin Sándornétól hallottuk, hogy a tollfosztásnak komoly közösségépítő, illetve a hideg téli estékbe némi jókedvet csempésző szerepe is volt. Miközben a nők dolgoztak és énekeltek, a férfiak kártyáztak, iszogattak, de akadt olyan is, aki kukoricát morzsolt. S ahogy az pár pohár bor, vagy pálinka után lenni szokott, bizony, a nap végeztével táncra is perdültek.

– Az embereknek a háziggazda nem csak italt, hanem ételt is vitt, gyakran került az asztalra például kalács – árulta el Bogatin Sándorné.

Azt már ismét Gál Ferencnétől hallottuk: a fosztóban vigyázni kellett, nehogy madár szabaduljon a házba, mert akkor aztán szállt a pihe, sőt, még az ajtón is csak óvatosan lehetett kisurranni, nehogy szél támadjon. Ha a férfiak tréfás kedvükben voltak, belefújtak a pihehalomba...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában