Nagy (?) Októberi (?) Szocialista (?) Forradalom (?)

1950 és 1988 között kötelező állami ünneppé tették, munkaszüneti nappá nyilvánították november 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. E sorok írója is a címben jelzett módon – igaz kérdőjelek nélkülinek – tanulta, sőt pályája kezdetén tanította is a hivatalos történelemszemléletnek megfelelő eseményértékelést. 1988 után aztán szélesebb körben is elterjedhettek azok az információk, melyek ezt megelőzően csak idegen nyelven voltak hozzáférhetők. Az információs forradalom hatásaként könyvek, folyóiratok, tudományos ismeretterjesztő filmek aztán rövid idő alatt közkinccsé tették a valós eseményeket, pillanatok alatt megszabadítva a mesterségesen rákent mítosztól, így a napjainkban a harmincas éveikben járók már az 1917-es oroszországi események reális értékelését tanulhatták.

Talán nem lesz érdektelen, egy évszázad távlatából visszatekinteni, hogy mit tudhatott az a zalai újságolvasó az oroszországi eseményekről, aki csak a Nagykanizsán megjelent hírlapokból tájékozódott. Ők nem voltak kevesen, mert a fővárosban megjelenő lapokat csak a középosztály egy része, illetve a kávéházak, éttermek járatták, ahol a délutáni, esti asztaltársaságok meg is vitatták a helyi, országos, vagy éppen világeseményeket.

Az első világháború harmadik évében mintegy húsz lapot regisztrál a zalai sajtóbibliográfia. Ezek közül háromról tudjuk, hogy közöltek külpolitikai cikkeket, sőt – néhány leírás alapján – gyanítjuk, hogy ugyanígy tett a hetente hatszor megjelenő, ismereteink szerint négy évfolyamot megért Nagykanizsai Hírlap is, melynek azonban nem maradtak fenn példányai.

Az újságok terjedelme miatt – minden lapnál figyelembe kellett venni a kereskedelmi célú hirdetéseket is – ezek a cikkek általában rövidhírek voltak. A Nagykanizsán hetente hatszor, délután négy órakor, két oldalon megjelenő Zalai Hírlap, mely impresszuma szerint „társadalmi és közgazdasági napilap” volt, sok rövid cikket közölt. Az 1905 óta hetenként hat alkalommal megjelenő, informatív célkitűzésű négyoldalas „politikai napilap”, a Zala, a megyei újságok közül a legtöbb hírt, cikket tartalmazta nemcsak az országban, hanem a világban történt eseményekről is. A beérkezett híreket – a lehetőségekhez mérten – gyorsan közreadta. A harmadik nagykanizsai lap a hét évtizeden keresztül hetente kétszer megjelenő, városcentrikus újság, a Zalai Közlöny volt.

A vidéki lapoknál általános gyakorlat ebben az időben, hogy szinte valamennyinek volt fővárosi tudósítója, aki az előző esti, vagy az aznap reggeli, fővárosban kiadott újságokból szemlézett, majd telefonon vagy táviratban tudósította a szerkesztőséget. Ezek a hírek „Telefonjelentések” vagy „eredeti telefon- és távirat jelentésekkel” fejléccel jelentek meg, ez a bevezető állt a külpolitikai, esetleg a megyén kívül történt eseményekről készített szűkszavú tudósítások előtt. Számos esetben a szerkesztőségek közvetlenül a miniszterelnökség sajtóosztályához fordultak. Nemcsak a világháború éveiben, hanem 1919-ben is többször olvasható a nagykanizsai napilapokban, hogy „Lapunk mai száma a legfrissebb budapesti tudósítások nélkül jelenik meg, mert a budapesti cenzúra nem engedte meg a miniszterelnökségi sajtóosztály telefonjának interurbán kapcsolását.”

1917 Oroszországáról származó híradások „nyitánya” a háborúba belefáradt orosz katonák zendülése, kik nem voltak hajlandók tovább harcolni. A Zala 1917. január 25-i számában – a berlini Wolff sajtóügynökségre hivatkozott rövidhírben – tudósítottak egy ilyen eseményről. Két nappal később olasz lapjelentésekre hivatkozva az újság a „háborús nyomorúság”-ról írt. A Zala a későbbiekben is folyamatosan közölt híreket a háborúban kimerült Oroszországban tapasztalható éhínségről és az oroszországi zavargásokról. 1917. március 8-i (pravoszláv naptár szerint február 23-i) számában a tekintélyes olasz lap, a Corriere della Sera pétervári keltezésű táviratának zürichi közzétételére hivatkozva „Sztrájk Pétervárott” címmel hatsoros cikkben adja hírül, hogy az „összes pétervári gyárak zárva vannak a munkások sztrájkja miatt”, továbbá a „zavargó munkásokat a rendőrségnek kellett szétoszlatni”. 1917. március 13-án a Zala – az előző napon Stockholmból keltezett híreket – címoldalán nagy betűkkel szedve: „A pétervári forradalom” címmel adta közre, az orosz eseményeket eleinte nem politikai, hanem élelmezési okokkal magyarázva: „A pétervári éhségzendülésnél megöltek és megsebesítettek száma négyszázra emelkedett. Azon véres események, amelyek múlt hétfőtől szerdáig játszódtak le – borzalmasságukban nem különböztek az 1915-i forradalomtól. Az ezrekre menő tömeg békét és kenyeret követelt. Politikai körökben attól félnek, hogy a zendülés előjele volt egy vidékre kiterjedő forradalomnak”, – majd pétervári jelentésre hivatkozva: „A zendülés szombaton tört ki. (március 10. = február 25.) Már kora délután nagy izgalom uralkodott az utcákon, mire lovas őrjáratokat vonultattak ki. A tömeg ünnepelte a katonákat, akik viszont a népet üdvözölték. Az egész dolog nem öltött volna olyan veszedelmes jelleget, ha az embereknek nem kellett volna órák hosszát a kenyérüzletek előtt állni. Az ezrekre menő tömegek várakozása folytán az éhségtüntetés komolyabb színezetűvé vált. A külső városrészekben az üzleteket megtámadták és kifosztották. Az itteni élelmiszerválság sokkal komolyabb, mint a pétervári.” Ettől kezdve naponta érkeztek hírek az oroszországi eseményekről.

A másik nagykanizsai napilap, a Zalai Hírlap nem tudósított ilyen részletességgel. A kétoldalas újság első oldalán „A világháború” cím alatt adott hírt elsősorban a hadijelentésekről. Március 13-án 12 sorban közölt híreket „A pétervári forradalom” címmel. Arról tudósít, hogy a „lázadók megfékezésére kirendelt katonaság parolázik a néppel, mely a külvárosban sok üzletet és pékműhelyt kifosztott.” A következő napon „Az orosz forradalom” címmel 14 soros hír jelent meg stockholmi keltezéssel az újságban, ezúttal is minden konkrétum nélkül, a következő módon: „Oroszországból visszatért utasok beszélik, hogy csütörtök (március 8. – február 23.) óta egész Európai Oroszországnak úgyszólván minden részében valóságos forradalom dúl.”

Március 16-án aznapi (!) – bécsi és stockholmi – jelentésekre hivatkozva a következő hírrel vezette be cikkét a Zala: „Az esti lapok szerint a forradalom következményeit látni nem lehet, de annak kihatása lesz nemcsak Oroszországra, hanem az egész világra is.” Ezt azzal támasztja alá, hogy Moszkva, Kazany, Harkov és Odessza is csatlakozott a forradalomhoz. A lap a második oldalon először közölt kommentárt „Oroszország lángba borult.” címmel, ezúttal 35 sorban. Ez azért is figyelemre méltó, mert kommentárt csak nagyon ritkán közölt a lap. Ebben a szerkesztőség szinte elnézést kért olvasóitól, hogy hitt az antant országokból érkező híradásoknak, mellyel nyugati hírszolgálati irodák az antant-szövetséges Oroszország belső gondjait igyekeztek eltitkolni az ellenfél elől: „Oroszországból napok óta érkeztek a hírek, hogy Pétervárott és Moszkvában a nép elkeseredése lázongásba tört ki. Az antant sajtó úgy iparkodott a dolgot feltüntetni, mintha egyszerű tüntetésekről volna szó, amelyet a kenyérhiány idézett elő. Egyéb értesülés hiányában készpénznek kellett vennünk ezeket a híradásokat, habár gyanús volt, hogy a tüntetéseknél százak vesztették életüket és a dumát is föl kellett oszlatni. Most aztán kipattant a nagy titok, amelyet az antantnak éppen elegendő oka volt leleplezni. Oroszországban nyílt forradalom tört ki, amelynek immár végrehajtó bizottsága és 30000 főnyi rendes sorkatonaságból álló serege is van. A részletek természetesen még hiányoznak, de aligha hisszük, hogy a forradalom lángjait sikerült volna eloltani. Ellenségeink közül az orosz látta be elsőnek, hogy félrevezették, hogy lelketlenül, minden igaz ok nélkül szerencsétlenségbe döntötték.”

Az itt ismertetett cikkben a Zala tulajdonképpen nem is a (februári) forradalmat emelte ki, hanem azt, hogy az antantot „rajtakapta” egy hazugságon, valószínű, hogy ennek a kommentárnak a tájékoztatáson túlmenően propagandaszerepet is szántak a szerkesztők.

Először a Zalai Hírlap adott hírt arról, hogy lemondott trónjáról II. Miklós cár, és „a cári család fogoly”, a „munkások urai ma Oroszországnak”, és az egész Romanov dinasztiát megfosztották trónjától, továbbá a lázongások továbbterjednek egész Oroszországban. Aztán a márciusi számokban csupa kétkedés és találgatás: „Szinte bosszantó, hogy még ma se lehet tudni, mi történt Oroszországban. A legellentétesebb hírek kergetik egymást. Lemondott a cár? Nem mondott le? Új cár van? Köztársaság van? Ellenforradalom tört ki?” Az államforma kérdését aztán véglegesen a Reuter-jelentés március 26-i közzététele segített tisztázni, eszerint az új alkotmányt a „demokrata köztársaság államformája” alapján fogják kidolgozni.

Az osztrák-magyar sajtó elsősorban a különbéke reményében cikkezett, többször hangoztatva, hogy „az orosz hadsereg nem vehet részt az offenzívában.” A békevágy áll a helyi napilap cikkeinek hátterében is, a Zala március 19-i számában azt olvashatjuk „Az orosz forradalom s a kanizsai orosz foglyok” cím alatt: „Az orosz forradalom híre elképzelhetetlen örömet keltett a nagykanizsai orosz foglyok között […] Egyébként bizonyosra veszik, hogy a forradalom az orosz háború végét jelenti.” Természetesen a belátható időn belüli hazatérésben reménykedve.

Az októberi eseményeket megelőző hónapban összesen hét néhány soros hírt találunk a zalai lapokban, amelyek kommentár nélküli tudósításokat közöltek a Kornyilov-lázadásról, és hírül adták – háromnapos késéssel – a köztársaság kikiáltását.

A bolsevik hatalomátvételről a Zalai Hírlap 1917. november 8-i számában – stockholmi jelentésre hivatkozva – „Polgárháború Pétervárott. Kerenszki lemond. Oroszország szakít az antanttal.” című távirati tudósítás olvasható: „Szentpétervárról táviratoztak, hogy az orosz fővárosban kitört a polgárháború. Pétervár összes főbb utcáin barikádokat emeltek, amelyeknél a legvéresebb összeütközések vannak a kormány csapatai és a nép között. A maximalista [így nevezték a bolsevikokat] mozgalom óráról órára terjed az egész birodalomban.” A zavargások elterjedését kizárólag Kerenszkij tehetetlenségével magyarázták.

A másnapi szám egy addig ismeretlen politikus hatalomra kerüléséről tudósít: „Lenin az orosz miniszterelnök. Kerenszkit elfogták. Tárgyalás különbékéről a központi hatalmakkal.” Rendkívül érdekes fogalmazású a cikk első pár sora: „Tegnap közöltük, hogy a békepárti bolsevikiek Szentpétervárott új forradalmat idéztek fel a háborút folytatni kívánó orosz kormány ellen, és – hogy a pétervári utcákon ismét polgárvér folyik – a ma reggel érkezett fővárosi lapok pedig már azt jelentették, hogy győzött a béke forradalma és az orosz kormány tagjai a maximalisták foglyai lettek.” Ezután számos gyorshír következett, közte, hogy „órákig tartó harcban bevették a Téli Palotát”, továbbá a „miniszterelnök Lenin, a rögtöni békekötés előharcosa lett”, valamint arról, hogy „Pétervárott elkezdődik az összes szovjetek (munkás- és katonatanácsok) főkongresszusa.”

Ma már tudjuk, hogy november 7-én estig komolyabb vérontás nélkül egész Pétervár a bolsevikok kezére került, és a cikkben jelzett órákig tartó harc tulajdonképpen a kormány kezén maradt egyetlen épület, a Téli Palota blokádja, és nem ostroma volt. A palota védői, a tiszti iskolások és az épületben lévő önkéntes katonanők nagy része estére eltávozott, így szinte őrizetlenül maradt az akkorra már majdnem teljesen üres palota. Végül elunva a várakozást háromnegyed tíz felé egy melléklépcsőn behatoltak az „ostromlók” és letartóztatták a kormány még ott lévő tagjait. Öt halálos és néhány sebesült áldozata volt a palotafoglalásnak. A forradalom tízéves évfordulóján forgatta Szergej Eisenstein később kultikussá váló Október című játékfilmjét, és a forgatás során a tömegjelenetek 2500 szereplője közül jóval többen sebesültek meg, mint az eredeti „ostrom” során, és jóval több kárt is okoztak az épületben, mint 1917-ben.

A november 10-i számban a Reuter szentpétervári híradása: „Új ellenforradalom készül Oroszországban” további zavargásokat sejtet, melyet szinte betetőz egy negyedévvel későbbi (1918. február 24-i) cikk sokatmondó címe: „Az anarchia uralma”. Ebben nem tévedett az újság.

Ma már szinte valamennyi történész puccsnak értékeli az 1917 novemberi eseményeket, mely nem volt sem nagy, sem szocialista, sem forradalom – talán a pravoszláv naptár miatt az októberi jelzőt még megtarthatjuk.