Átadás

2017.11.25. 07:00

Utakat adtak át Zalaigricén és Pókaszepetken

A községekben a viszonylag kis beruházások is nagynak számítanak, különösen, ha az ott élők régóta vártak a megvalósulásukra.

Arany Gábor

Fotó: Marcsák Tünde

E szavakkal hangsúlyozta annak a jelentőségét Manninger Jenő országgyűlési képviselő, hogy Zalaigrice és Szentpéterúr vörrűi falurésze között felújították az összekötő utat.

Fotók: Arany Gábor

A felújított szakasz átadását jelképező szalagot a képviselő a 125 lelket számláló település polgármesterével, Horváth Gyöngyivel közösen vágta át pénteken délután.

Fotó: Arany Gábor

A falu vezetője érdeklődésünkre közölte, vis maior pályázaton nyertek támogatást a beruházáshoz. A két települést összekötő út az évek alatt oly mértékben leromlott, hogy a helyközi buszjáratok már nem is tudták használni. Az önkormányzat három évvel ezelőtt annyira rendbe hozatta, hogy újraindult a buszközlekedés, ám félő volt, komolyabb beavatkozás nélkül a járatok megint elkerülik ezt az utat. A 860 méteres szakasz 25 millió forintba kerülő felújításhoz a település a pályázaton 22,7 millió forintot nyert, a többit saját költségvetéséből biztosította. Az Útplan 95 Kft. által elvégzett munka kiegészült azzal, hogy önkormányzati támogatással egy helyi vállalkozó, Pálfi László a temető előtti szakaszt kiszélesítette és parkolókat épített ki.

Fotó: Marcsák Tünde

Pókaszepetken a belügyminisztériumi pályázaton nyert támogatással felújított Kossuth Lajos utca ünnepélyes átadásán is részt vett Manninger Jenő pénteken.

Fotó: Marcsák Tünde

Tóth András, a község polgármester érdeklődésünkre elmondta, fontos szerepet tölt be a településen ez utca, mert a gyerekek kedvelt parkjához, játszóteréhez vezet és az út végén található a pókafai temető. Jelentős a járműforgalma, mert vizsgabázisként is működő autószerelő-műhely működik itt. A Kossuth utca burkolata nagyon elhasználódott, a domboldalról lezúduló csapadék kikezdte, mert a víz nem tudott az árokban elfolyni.

Fotó: Marcsák Tünde

Két nagyobb árvizet is elszenvedtek az itt élők 2014-ben, 2016-ban, amikor a mezőgazdasági területről lezúduló áradat erre talált magának utat, elöntve az utcabeli ingatlanokat is. A 14,3 millió forintos beruházáshoz 10,6 millió forint támogatást nyert a falu. A felújításban 390 méter hosszan, a keresztmetszet teljes szélességében új, 4-6 cm vastag aszfaltburkolatot és padkát is kapott a Kossuth utca, míg az Ady és Avar utca csatlakozó szakaszait az önkormányzat 6,5 millió forintjából újították fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában